Veszprémben több mint száztíz önkéntes segíti naponta a veszélyeztetett időseket

Több mint száztíz önkéntes segíti naponta a bevásárlásban és ügyeik intézésében azokat az idős embereket, akiknek a járvány miatt nem szabad elhagyniuk otthonukat.

Marton Attila

A Lélektér Alapítvány önkéntesei, Farkas Boróka, Simon Noel, Farkas Kincső időseknek vásárolt be

Fotó: Penovác Károly/Napló

A koronavírus-járvány által leginkább veszélyeztetettek az idősek. Mivel a betegséget gyakran a tünetmentes fertőzöttek is terjeszthetik, ezért különösen fontos, hogy a 65 év felettiek szigorúan betartsák a társas távolságtartás szabályait, vagyis a lehető legkevesebb alkalommal menjenek közösségbe, ne hagyják el otthonukat.

A bevásárlást, gyógyszerbeszerzést azonban mindenkinek el kell intéznie: sokaknak a gyermekei, rokonai segítenek be, más a szomszédjától kap segítséget. Vannak azonban olyanok, akik sehogyan sem tudják megoldani az ellátásukat, nekik önkéntesek segítenek, mondta el Takáts Emese, az önkénteseket összefogó és irányító Lélektér Alapítvány elnöke.

A veszélyhelyzet bejelentése után az önkormányzat gyorsan lépett, és kommunikációs csatornákat hozott létre, ahol az idősek jelezhetik, ha segítségre van szükségük: a +36(20)432-5845 és a +36 (20)432-4170-es telefonszámon, valamint az [email protected] címen kérhetnek segítséget. Hétfőig mintegy 180 kérést regisztráltak, az igénylők száma napról napra emelkedik.

A legtöbben bevásárláshoz, csekkjeik feladásához vagy a gyógyszerek beszerzéséhez kérnek segítséget, de van, aki a kutyája sétáltatásában vagy az ebéd kiszállításában szorul segítségre, folytatta Takáts Emese. Hozzátette, az önkormányzat felhívására eddig mintegy 115 önkéntes csatlakozott a programhoz, akik az önkormányzat és a városi intézmények – Agóra, Kabóca Bábszínház, Laczkó Dezső Múzeum – gépjárműveit is használják a nagybevásárlásokhoz.

A Lélektér Alapítvány önkéntesei bevásároltak Magyar Józsefné Editnek
Fotó: Penovác Károly/Napló

– Az önkéntesek között a 18 évestől az 50 évesig számos korosztály képviselteti magát, sokan munka mellett segítenek az időseknek. A járvány miatt nem túlzás azt mondani, hogy önzetlenségükkel életeket mentenek. Az időseket ugyanis legfőképp akkor óvhatjuk meg a betegségtől, ha otthon maradhatnak – fogalmazott Takáts Emese. Hozzátette, az önkéntesek szigorú szabályokat betartva, maszkban, kesztyűben adják át a csomagokat, a bevásárlások, gyógyszerek ellenértékét természetesen az időseknek kell fizetniük.

Takáts Emese, a Lélektér Alapítvány elnöke arra biztatta a 65 évnél fiatalabbakat, hogy ajánlják fel szolgálatukat, segítsenek a környezetükben élő idős embereknek. Emellett azok, akik részt vennének az önkormányzat és a Lélektér Alapítvány hálózatában, önkéntesnek jelentkezhetnek a [email protected] címen, és a +36(20)432-6490 vagy a +36(20)432-6145-ös telefonszámon.

– Egy percig sem volt kérdés, hogy segítek, most ezzel tudunk a legtöbbet tenni az idősekért. Annak nagyon örülök, hogy példátlan összefogás indult el Veszprémben – mondta érdeklődésünkre Simon Noel, aki a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat korábbi elnökeként évek óta kapcsolatban áll a Lélektér Alapítvánnyal, és az utóbbi hetekben részt vesz az időseket segítő önkéntesek munkájában. Noel végzős gimnazista, az önkéntesek tevékenységét adminisztratív munkával is segíti, valamint két-három idős veszpréminek intézi a bevásárlást.

A Lélektér Alapítvány önkéntesei, Farkas Boróka, Simon Noel, Farkas Kincső időseknek vásárolt be
Fotó: Penovác Károly/Napló

– Arra törekszünk, hogy a beérkező kéréseket másnap teljesíteni tudjuk. A legtöbb idős számára alapélelmiszereket vagy gyógyszert vásárolunk. Először felkeressük az időseket és elhozzuk tőlük a bevásárlólistát, amelyet minden esetben pontosítunk. A vásárlást szájmaszkban, kesztyűvel végezzük, majd a beszerzett árukat kiszállítjuk – folytatta az önkéntes.

Hozzátette, az időseket mindig tájékoztatják előre, hogy ki és mikor érkezik hozzájuk, valamint az önkénteseknek igazolványuk is van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában