A pápai református gyülekezet tagjai segítenek, ahol tudnak

A helyi református gyülekezet sem hagyja magára a nyugdíjas és rászoruló tagjait. A szegényeket élelmiszerrel, a segítséget igénylőket önkéntes szolgálattal támogatják.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A Pápai Református Egyházközség többféle módon nyújt segítséget a látóterében élő gyülekezeti tagoknak, rászorulóknak, tájékoztatta a sajtót Szakács Gergely lelkipásztor. Mint felidézte, a veszélyhelyzet kihirdetésére a gyülekezet lemondta a nemzeti ünnep hétvégéjére az általuk 2007 óta rendszeresen támogatott holtmarosi Tulipán Gyermekotthonba tervezett látogatást. Az erdélyiek is egyetértettek az utolsó pillanatos döntéssel, ugyanis ott is nagyon gyorsan változnak a történések. A március 15-i istentiszteleten a templomban százan, a többiek a gyülekezeti házban kivetítőn át vehettek részt.

– Az istentisztelet látogatottsága már akkor érezhetően megcsappant. Később be kellett zárnunk a templomot. Nagyon elszomorodtunk emiatt, hiszen itt a közösségről szól minden. Hogyha nem találkozhatunk egymással, akkor mit kezdjünk az istentisztelettel, az alkalmainkkal? Aztán próbáltunk gyakorlatilag mindent virtuálisra átállítani. Az istentiszteletet élőben közvetítjük, és utána visszanézhető. Érdekes tapasztalat, hogy jóval többen nézik meg, mint ahányan személyesen eljönnének. Majdnem az összes csoportunk internetes videóbeszélgetéssel oldja meg a találkozást. Ezek meglepően sok erőt adnak, főleg azoknak, akik egyáltalán nem mozdulnak ki – jegyezte meg a lelkész.

Szakács Gergely lelkipásztor és Halász Krisztina önkéntes számolt be a Pápai Református Egyházközség segítő szolgálatairól Fotó: Laskovics Márió/Napló

A járványügyi helyzettől függetlenül március derekán indult együttműködés az élelmiszerbankkal és a helyi Tescoval, miszerint a hipermarketből hétfőtől csütörtökig elhozható a megmaradó pékáru, zöldség és gyümölcs. A kezdeményezésben a református gyülekezeten kívül részt vesz a Szent Anna-plébánia, a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet, valamint az önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye.

– Az élelmiszert hét mélyszegénységben élő család és tizenöt rászoruló nyugdíjas számára visszük házhoz, nagyobb mennyiség esetén két helyi lakóotthonnak is juttatunk. Maszkvarrási akciót indítottunk, anyagot biztosítunk a varrni tudó gyülekezeti tagoknak. Felmértük továbbá a segítségre szoruló időseket a gyülekezetünkben, nekik önkénteseket szerveztünk – fűzte hozzá Szakács Gergely.

Halász Krisztina az egyik ilyen önkéntes, aki németországi önkéntes szolgálatát kényszerült félbe hagyni a jelenlegi helyzet miatt. Ott menekültekkel, idősekkel, gyerekekkel egyaránt foglalkozott, egyebek mellett besegített a menekült családoknak való főzésben, a mosókonyhában, a tanulásban. Három hete érkezett haza, kéthetes önkéntes házi karantént követően csatlakozott a pápai reformátusok segítő szolgálatába, mert hasznosan töltené az idejét. Itt két idős hölgynek és egy házaspárnak segít a bevásárlásban, csekkfeladásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában