Védőmaszkok érkeztek Ajkára a kínai testvérvárosból

Ajka jó kapcsolatot ápol a kínai Donghai várossal, amely ezúttal húszezer maszkot adományozott az ajkaiaknak.

Borsos Renáta

Schwartz Béla polgármester köszönetét fejezte ki a testvérvárostól kapott adományért

Fotó: Györkös József

Ajka polgármestere, Schwartz Béla köszönetét fejezte ki az adományért a kínai város vezetői felé. A polgármester hozzátette, a városban a lakosság szabálykövető magatartást tanúsít. A városvezetés már a járvány elleni védekezés első szakaszában gondoskodott arról, hogy a megfelelő védőeszközökkel lássa el a polgárokat. Önkéntesek eljuttattak a lakossághoz több mint huszonötezer mosható, fertőtleníthető maszkot.

Az adomány felét önkormányzati intézmények, társaságok, szervezetek dolgozói kapják meg, míg a védőeszközök másik felét elraktározzák, hiszen nem tudni, meddig tart a járvány, szükség lehet a későbbiekben is a megfelelő védekezésre, jegyezte meg Schwartz Béla.

Schwartz Béla polgármester köszönetét fejezte ki a testvérvárostól kapott adományért Fotó: Györkös József

A polgármester hangsúlyozta, hogy a lakosság felelős magatartására továbbra is nagy szükség van, a vidéken történt enyhítések nem azt jelentik, hogy a járványveszély megszűnt. Most nagyon körültekintően kell cselekedni és betartani a védekezéssel kapcsolatos ajánlásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában