Patakból folyam lesz

2020.06.19. 07:00

A villámárvizek megelőzhetők az árkok karbantartásával

A villámárvizek jellemzője, hogy pár óra alatt rengeteg csapadék hullik le kis területre koncentráltan, amit a talaj nem képes befogadni vagy gyorsan elvezetni. Hogyan lehet felkészülni erre?

Molnár Sándor, Tóth B. Zsuzsa

Barnag leghosszabb vízgyűjtő árkánál Horváth Zoltán polgármester

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Tótvázsonyt három-négy évente sújtja extrém mennyiségű csapadék. Sipos Ferenc polgármester szerint nem okoz problémát a sok eső, viszont az extrém mennyiségű csapadékkal már vannak gondjaik.

Előfordul, hogy az egyébként 10 centiméter széles patakból több méter széles vízfolyam lesz.

A nagy mennyiségű víz aztán pár óra alatt lezúdul, és másnapra már visszaáll a patak az eredeti méretére. Az önkormányzat 2018-ban kezdte el Tótvázsony vízrendszerének terveztetését, miután 120 millió forintot nyertek TOP-os pályázaton azért, hogy megoldják a problémákat főleg azokon a gócpontokon, ahol korábban ingatlanok kerültek veszélybe, vagy pincéket öntött el a víz. Az elnyert összeg azonban kevés, ezért kérelmet nyújtottak be plusz 18 millió forintra.

– Úgy látjuk, hogy ősszel elkezdhetjük majd a kivitelezést, és ezzel a beruházással kezelni tudjuk azon az öt-hat gócponton a problémákat, ahol koncentráltan jelentkeznek – nyilatkozta Sipos Ferenc polgármester. A beruházás során burkolják és kiszélesítik a vizet befogadó patakok alsó részét, megnövelik az átereszeket, kitisztítják az árkokat, és új árokrendszert alakítanak ki a falunak azon a részén, ahol megoldatlan a csapadékvíz elvezetése. A munkáknak jövő májusra kell befejeződniük.

A falu központjában is jól láthatóan karbantartják az árkokat Barnagon. Jól vizsgázott a település vízelvezető rendszere Fotó: Pesthy Márton/Napló

Jól vizsgázott a barnagi víz­elvezető rendszer, a vasárnapi jelentős mennyiségű csapadék érkezésekor nem keletkezett vízkár a kistelepülésen. Horváth Zoltán polgármester elmondta, hogy nagyon büszkék emiatt, mert korábban komoly gondjaik voltak több szakaszon is, ezért 2016-ban elkészíttették a település vízkárelhárítási tervét. Szakembereket kértek fel a hiányosságok feltárására, emellett konferenciákon tájékozódtak a klímaváltozás következményeiről. Önerőből elkezdték felkészíteni a csatornarendszert a villámárvizek fogadására.

– Az elmúlt 50-70 évben senki nem foglalkozott komolyabban az árkokkal, befásodtak, feltöltődtek, ezért bőven van tennivalónk – fogalmazott a polgármester. Prioritást kapott az a három gócpont, ahol korábban a legnagyobb problémák adódtak. Kikotorták, mélyítették, szélesítették az árkokat, kitisztították az átereszeket vagy újakat építettek. Kis kotrókkal, bokrok és ágak ritkításával az önkormányzat segített a magántulajdonú telkek közt is megtisztítani a patak- és esővíz-elvezető medreket. Jelenleg a külterületi utak mentén alakítanak ki új árkokat, és folyamatosan karbantartják az eddig elkészült szakaszokat, ami jelentős anyagi terhet is ró az önkormányzatra.

Barnag leghosszabb vízgyűjtő árkánál Horváth Zoltán polgármester Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Kapolcson átfolyó Eger-­patak már többször kilépett a medréből nagyobb esőzésekkor, ezúttal azonban nem esett annyi eső, hogy gondot okozzon – tudtuk meg Márvány Péter polgármestertől. – A patak medrét a vízügy tartja karban, néhány éve volt egy nagyobb kotrás. De amikor kell, a település lakói összefognak és akár homokzsákolnak is, hogy a mederben tartsák a patakot. Mivel völgyben fekszik a település, fokozottan figyelnünk kell az összefolyó csapadékra, a vízelvezető árkokat karbantartjuk. Nemrég volt egy nagyobb ellenőrzésünk, átnéztük és javítottuk az átfolyókat, ahol kellett. Ez nem okoz nagy gondot, azonban a rendszer egyes részeire költeni is kellene. Nálunk a Malom-sziget a gócpont, annak környékén betongyűrűkre lenne szükségünk, a vízelvezetők szélesítésére, meglévők áthelyezésére, ahol indokolt – mondta Márvány Péter.

Kapcsolódó írásunk:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában