mindannyian a természet szülöttei vagyunk

2020.09.15. 11:00

A helyiek életérzését tükrözi az ajkai mesebeli életfa

Felavatták Kapolcsi Kovács Csaba és Kiss Miklós mesebeli életfát idéző köztéri szobrát a bódéi városrészben.

Tóth B. Zsuzsa

Az életfát a kenyérgyári körforgalomban állították fel

Fotó: Györkös József/Napló

A kenyérgyári körforgalomban elhelyezett alkotás avatási ünnepségén Schwartz Béla polgármester elmondta, amikor 2002-ben jelképesen visszakapta a kulcsát a városrész, elhatározták, hogy minél jobban kihasználják a helyi közösségben rejlő erőt.

– Az idő bebizonyította, hogy itt valóban hatalmas az erő, amit az emberek hordoznak magukban. Sok tennivaló volt, ugyanis kicsit sivár volt Bódé, de mostanra megváltozott a helyzet. Kialakult a városrész központja, bolgárkert és szennyvízcsatornázás készült, új lakótelep épült számtalan út és járda mellett. Bódé élhető településrésszé változott, de még számtalan tennivaló van. Szükség lenne kerékpárútra, megoldásra vár az új városrész megközelítése a Csikólegelőről, illetve át kellene építeni a Dózsa György utcát. Sok időt és pénzt emészt fel mindez, de már idén elkezdjük a temetőhöz vezető út szélesítését, parkoló épül majd. Színes múltjával és jelenével mindig az itt lakók életét szolgálta a városrész, ezt az életérzést most két művész ragadta meg, munkájuk bizonyára sokaknak tetszik majd. Kapolcsi Kovács Csaba és Kiss Miklós új oldaláról mutatkozott be. Csabát grafikusként, Miklóst üvegművészként ismertük, most összefogtak és együtt készítették el az életfát, mely ugyan nem fog nőni, de körülötte a városrész igen – mondta a polgármester. Az alkotók nevében Kapolcsi Kovács Csaba beszélt az életfa születéséről.

Az alkotók, Kapolcsi Kovács Csaba és Kiss Miklós művét Schwartz Béla polgármester méltatta
Fotó: Györkös József/Napló

– Megtisztelő volt a felkérés. Az életfa ötlete a polgármestertől származik. Az alkotás azt jelképezi, hogy mindannyian a természet szülöttei vagyunk, onnét növünk ki és kapjuk kincseinket, amelyeket hasznosítunk. A rajzolat tőlem származik, Miklós készítette a gyümölcsöket, amelyekben az üvegszemek csillognak a nap fényétől. A bennük rejlő női alakok azokat a tündéreket jelképezik, akik nekem segítettek – mondta Kapolcsi Kovács Csaba.

Az életfát a kenyérgyári körforgalomban állították fel
Fotó: Györkös József/Napló

Az ünnepségen verssel közreműködött Szabó-Kovács Krisztina, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes tagjai ropták, míg Dávid Eszter énekelt, Papp Ferenc gitárkísérete mellett. A közösségi ház udvarán bemutatták Utassy Istvánné A múló idő kertje, Bódé című könyvét, megemlékezve a városrész Ajkához való csatlakozásának hetvenedik évfordulójáról. Az esemény után a Bódéi Nosztalgia Nyugdíjas Klub megvendégelte a jelenlevőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában