Fontos, hogy aki megteheti, az segítsen

2020.11.11. 17:30

Több millió forint értékű adományt kapott a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász

Egy kamionnyi mosó- és tisztítószert, kozmetikai terméket és tisztálkodószert ajánlott fel a Henkel a Veszprém-Főegyházmegyei Karitásznak. A kamiont a Balatonalmádi Plébánia udvarán pakolták le a karitász munkatársai és önkéntesek.

Sági Ági

- Azért itt pakolunk, mert csak itt van elég helyünk és lehetőségünk az ideiglenes tárolásra. Tizenegy raklapnyi Henkel-terméket kaptunk, amit innen szállítanak majd tovább a kollégák. Az adományt egy zirci úriember segítségével kaptuk, aki már többedszerre segíti így a karitász munkáját. Az adomány szétosztásában a zirci mellett a többi megyei csoportunk is részt vesz majd, mindenki a saját körzetében juttatja majd el a rászorulóknak a csomagokat – mondta el Szíjártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója.

Szíjártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója Fotó: Sági Ági/Napló

Azt is hangsúlyozta, hogy kozmetikai termékekből ekkora felajánlást a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász eddig még nem kapott. Az adományból a főegyházmegye területén körülbelül ezer család részesülhet.

- Érzékeljük, hogy a társadalmi felelősségvállalást egyre komolyabban veszik a cégek. Lehet, hogy ebben a járványhelyzetnek is szerepe van, mert felnyitotta a szemünket az összetartásra, az összefogásra. Fontos, hogy aki megteheti, az segítsen annak, aki rászorul – tette hozzá.

Önkéntesek és munkatársak pakolják a kamiont Fotó: Sági Ági/Napló

A templomokban tartós élelmiszert gyűjtenek. November 16-tól december 5-ig lehet a kijelölt helyeken elhelyezni a tartósélelmiszer- felajánlásokat. Ezeket a plébános kioszthatja helyben vagy a szomszédos településeken. Ha a plébános a központnál jelzi az adományt, a karitász munkatársai segítenek az elszállításban és a szétosztásban.

- A karitász országos programja az Angyalbatyu program, ahol arra kérjük az óvodás, iskolás gyerekeket és szüleiket, hogy segítsenek megajándékozni azokat, akik szülei esetleg nem tudnak ajándékot venni. Azt kérjük, hogy válogassák ki a már nem használt, jó állapotú játékokat és plüssfigurákat, és csomagolják be. A csomagon fel kell tüntetni, hogy kisfiú vagy kislány részére szánják-e, és hogy milyen korú gyermeknek javasolják. Az adományokat az önkéntesek december elejéig várják – fejezte be Szíjártó László.

Fotó: Sági Ági/Napló

Az adományokat nagycsaládosoknak, szegény sorsú családoknak, fogyatékkal élőket ellátó intézményeknek juttatják majd el. Ha olyan sok felajánlás érkezik, mint az elmúlt években, akkor az adományokból kárpátaljai magyar gyerekek is részesülhetnek.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget