interjú az új vezérigazgatóval

2020.12.16. 07:00

Óriási modernizáció kezdődik a BAHART-nál

10-12 milliárdos fejlesztési forrás, üzemeltetésre átadott vitorláskikötő-lánc, vadonatúj katamaránok és kompok.

Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Forrás: Krausz Andrea

Ezek már nem csak tervek, hanem konkrét folyamatok a 2021-ben 175. évfordulóját ünneplő Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) életében. Mindezek levezényléséhez céltudatos, ugyanakkor higgadt és közvetlen természetű vezetőt választott a vállalat közgyűlése. 2020. december 16-tól Veigl Gábor a társaság vezérigazgatója, aki a BAHART-nál eltöltött öt éve alatt pontos képet alkotott a fejlesztési lehetőségekről. A likeBalaton.hu készített interjút a frissen kinevezett gazdasági szakemberrel.

Úgy gondolom, hogy ez egy forrongó időszak a Balatoni Hajózási Zrt. életében. Milyen gondolatokkal, érzésekkel vette át a vezetést elődjétől, a közös megegyezéssel távozó Kollár Józseftől?

– Számomra a kinevezés nagy megtiszteltetés, hiszen eddig a helyetteseként dolgoztam a társaságnál. Új feladatok és kihívások állnak előttem. Végrehajtunk egy reorganizációt, ráadásul a pandémia erősen rányomta bélyegét a 2020-as évre, és nem tudjuk, hogy 2021-ben mindez milyen hatással lesz majd a működésünkre. Ebben a helyzetben higgadtnak, nyugodtnak, céltudatosnak, határozottnak kell lennem, mutatnom kell az irányt, és meg kell értetnem az ágazat érintettjeivel, hogy egy hajózási fókuszú, hatékony társaságot szeretnénk felépíteni.

Milyen lesz ez a vállalat?

- Az a legfontosabb, hogy arra összpontosítsunk, amiért ezt a társaságot létrehozták, ami a valódi küldetése. Gondolok itt a személyhajózásra, kompszolgáltatásra, vízépítési tevékenységre, tehát a hajózással kapcsolatos feladatokra. Rendkívül fontos az alaptevékenységet nem szolgáló vagyonelemek értékesítése, majd ezen források visszaforgatása, hiszen a vállalat 30, 40, 50 éves lemaradásokkal küzd.

A cég megújítása 20-30 milliárd forintot igényel, amit több forrásból, fokozatosan kell előteremtenünk.

Rendelkezésünkre áll 6,6 milliárd forint állami tőkeemelési forrás, valamint az ingatlanértékesítésből származó bevétel, melynek becsült értéke 3-4 milliárd forint. És a vállalat saját maga is termel évente 400 millió forintot. Ez 10-12 milliárdot jelent a következő évekre nézve. Ezzel a csomaggal már nagyon komoly lépéseket lehet tenni az évtizedes lemaradások leküzdésében, sőt további forrásokat tudunk még a későbbiekben bevonni, lehetnek ezek például pályázati források és támogatások is.

Veszteglő hajók és komp a BAHART siófoki, központi telephelyén
Fotó: Krausz Andrea

Kollár József is elszántan harcolt a lemaradások ellen…

– Ez a folyamat idén indult el. A legfontosabb feladatom, hogy beérkezzenek azok a források a társasághoz, amik eddig még nem érkeztek be, és elindulhassanak az érdemi beszerzések, fejlesztések. Legyen az hajó- vagy kompbeszerzés, vagy a hajók utaskomfort-felújítása, kikötők fejlesztése, olyan jellegű informatikai fejlesztések, amiket az utazók is tapasztalhatnak.

Mondhatjuk azt, hogy anno az önkormányzatoknak, mint tulajdonosoknak ez nem sikerült? 21 önkormányzat miért nem tudott lépni a fejlődés érdekében?

– Azt gondolom, hogy nem volt teljes konszenzus abban a tekintetben, hogy milyen irányba induljon el a cég, például, hogy mibe fektessen. A kempingtől, a szállodán és vitorláskikötőn át nagyon sok olyan tevékenységünk van, aminek óriási a beruházási igénye. Ha figyelembe vesszük, hogy a múltban évente nagyságrendileg 400 millió forintos beruházási forrásunk volt, akkor látszik, hogy ez gyakorlatilag semmire sem elég. Szükséges, hogy csökkentsük azokat az eszközöket, amire költeni szeretnénk, másrészt pedig növeljük azokat a forrásokat, amiket fel tudunk használni. Ha figyelembe veszem, hogy évi 400 millió az öt év alatt 2 milliárdos beruházási keretet jelentett, és ehhez képest most a következő évekre már látunk egy 10-12 milliárdos forrást, akkor rögtön látszik a különbség, és néhány éven belül kézzelfogható is lesz.

Ön szerint milyen lesz a jövő évi hajózási szezon?

– Természetesen bízunk abban, hogy a pandémia minél hamarabb lecseng, és a terveknek megfelelően húsvétkor el is tudunk indulni, ahogy minden évben szoktunk. 175 éves lesz a balatoni hajózás 2021-ben. A tradíciót és a modernizációt egyszerre szeretnénk a zászlónkra tűzni, és megemlékezni erről a 175 évről, bemutatni az utazóközönségnek. Megkezdjük a jelenlegi nagy hajók belső felújítását. Bútorzatcseréket, mosdó- és büféfelújításokat végzünk, és elindítjuk az informatikai fejlesztéseket is. Például, ne csak a pénztárban lehessen jegyet venni, hanem telefonon vagy automatában is. Ezt legkésőbb 2022-re elérjük. És még egy fontos információ:

változatlan marad 2021-ben a személyhajó-díjszabás.

A jövő évet ugyan még nem érinti, de a következő látványosság az új hajók és kompok megérkezése lesz 2022-ben. Várhatóan az év elején zárul az a közbeszerzési pályázat, melynek köszönhetően az első körben két komppal és két katamaránnal gazdagodunk. Az egyik katamarán a Fonyód-Badacsony, a másik pedig a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekedik majd. A Bahart utazóközönségének kétharmada e két lokáció között utazik.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://likebalaton.hu/telepules/siofok_sosto_szabadifurdo_balatonszeplak/hireink/oriasi-modernizacio-kezdodik-a-bahart-nal-exkluziv-interju-az-uj-vezerigazgatoval-176432

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában