A matematika tanításakor fontos az élőszóban elhangzó magyarázat

Csaknem egy éve távoktatásban készülnek a végzős középiskolások az érettségire. Ez nehezíti helyzetüket, ugyanakkor többféle segítséget is kapnak, használhatnak.

Rimányi Zita

Kristóf Gábor, a Vetési-gimnázium matematika munkaközösségének vezetője. Arról nyilatkozik, mennyire vannak hátrányban a végzősök amiatt, hogy nagyrészt távoktatásban készültek az utóbbi időben a matekérettségire

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Közel a májusi érettségiszezon és még nem tudni, addig visszatérhetnek-e az iskolapadba a középiskolák végzősei. A koronavírus-járvány miatt hónapok óta online oktatásban vesznek részt, aminek megvannak az előnyei, a hátrányai. Ugyanakkor az érettségire készülést jelentősen befolyásolja a személyes jelenlét hiánya. Otthonaikból próbálják elsajátítani a tananyagot és átismételni az elmúlt években tanultakat. Az egyik legnagyobb nehézséget a május 4-i matematika érettségire való felkészülés jelentheti, mert bár a tapasztalatok szerint a diákok túlnyomó többsége szorgalmas, sokan vannak, akik nem képesek vagy nem szeretnek önállóan gyakorolni.

A szülő is motiválhat

Wiersumné Gyöngyösi Erika, az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Campusának docense szerint sok esetben hiába vannak online órák, ahol a tanár magyaráz, a gyengébb kompetenciával rendelkezők nem tudják jól megoldani a feladatokat. Fontosnak tartja a szülői ráhatást is. Hozzátette: az érettségiző osztályokban most személyes jelenléti oktatást is meg tudnak valósítani, maximum tíz tagú csoportokban, a tanulók kérésére.

Korábbi évek feladatai

- Az érettségi feladatok praktikus, gyakorlatias matektudást kérnek számon. Az elméleti anyag tizede sem fog kelleni, ami pedig kell, azt is máshogyan kell használni. És fontos a folyamatos koncentrálás, éberség, ettől pedig ez a vizsga lélektani kihívás is – állítja Mosóczi András egyetemi óraadó, a mateking.hu e-learning internetes oldal alapítója. Azt tanácsolja a fiataloknak, hogy a korábbi évek érettségi feladatainak a megoldásával kezdjék a felkészülést, erre létre is hoztak egy ingyenes webes felületet. Ha ezen túlvannak, akkor kiderül, milyen területek mennek jobban, melyek kevésbé. Ekkor kell elkezdeni átnézni azokat a témaköröket, amik gyengeségnek számítanak, majd újra elő lehet venni az érettségi feladatsorokat. Mosóczi András tapasztalatai alapján a matematika érettségi feladatsorainál megfigyelhető egy trend, mely szerint a több pontot érő, hosszabb feladatokat szétbontják kisebb részfeladatokra. Ez egyfelől jó az érettségizőknek, hisz így könnyebb részpontokat elérni, másfelől lelkileg némileg fárasztó, amikor már a tizedik feladat negyedik részfeladatát kell megoldani.

Kristóf Gábor, a Vetési-gimnázium matematika munkaközösségének vezetője
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Online órák segítenek

- Már csaknem egy éve többnyire távoktatásban tanulnak diákjaink. Ősz elején járhattak csak két hónapig iskolába. Nekem épp végzős osztályom van. Szeptemberben és októberben is többször online tanításra kellett átállnunk, karantén, megbetegedés következtében. Emiatt azok vannak leginkább nehéz helyzetben, akik most érettségiznek. Bizonyos tantárgyak esetében – és szerintem a matematika is ilyen – fontos az élőszóban kapott magyarázat. Ezt mi rengeteg online óra megtartásával igyekeztünk pótolni. Ilyenkor élőben beszélhetünk a számítógépek révén tanulóinkhoz és ők akár vissza is kérdezhetnek. A modern technika segít nekünk, szerencse, hogy nem húsz éve kerültünk ilyen helyzetbe – mondta el Kristóf Gábor, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium matematika munkaközösségének vezetője.

Az érettségire készülők hátrányát csökkenti a tanár szerint, hogy több olyan netes, tanítást segítő oldal van, amelyen videós magyarázatok, segédanyagok érhetők el és azokat a diákok maguk tudják használni. Problémát jelent ugyanakkor – a tanulóknak, a pedagógusoknak is -, hogy a számonkérés nem olyan a távoktatásban, mint a megszokott rend szerint, nem tudják gyakorolni a fiatalok az érettségin rájuk váró vizsgahelyzetet az iskolai dolgozatokkal. Nagy a kísértés arra, hogy a könnyebb utat válasszák: ne tartsák be a szabályokat. El kell jutniuk arra a szintre, hogy belássák, saját érdekük a becsületesség ebben a helyzetben.

- Vannak, akik a távoktatás bevezetése óta jobban teljesítenek, mint korábban, akadnak, akik rosszabbul. A gyerekekre különbözőképp hat az oktatásnak ez a formája és a régóta tartó bezártság. Ez is befolyásolja teljesítményüket, motivációjukat. A tanítási folyamatnak fontos része az osztálytársak napi találkozási lehetősége is, ami most nem biztosítható. Tanárként igyekszünk az online órákon fenntartani figyelmüket, érdeklődésüket, de ez inkább csak kisebb csoportoknál megvalósítható. A most végzőknek ráadásul elmaradt az osztálykirándulása, a szalagavatója, a bálja, a karácsonyi ünnepsége, a nyári programjai. Ezt is fel kell dolgozniuk, ez is ronthatja tanulási kedvüket – fogalmazott a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában