Tánczos Sándor László lett az év tűzoltója

Idén Tánczos Sándor László, a Pétfürdői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság törzsőrmestere vehette át Várpalotán az Év tűzoltója elismerést. A névre szóló oklevelet Campanari-Talabér Márta polgármester adta át neki a városházán.

Szabó Péter Dániel

Őri György tűzoltóparancsnok, Tánczos Sándor László és Campanari- Talabér Márta polgármester

Fotó: Szabó Péter Dániel

Szent Flórián napján országszerte elismerésben részesülnek a katasztrófavédelem állományának kiemelkedő teljesítményt nyújtó tagjai. A lelkiismeretesen, példamutató hivatástudattal és szorgalommal végzett munkája elismeréseként Várpalotán Tánczos Sándor László törzsőrmester vehette át Campanari-Talabér Márta polgármestertől az Év tűzoltója címet.

– Hosszú évek óta hagyomány, hogy elismerjük a tűzoltók munkáját Flórián-nap alkalmából. Magam is fontosnak tartom, hogy ily módon, önkormányzati szinten is kifejezzük megbecsülésünket. Idén is javaslatot kértem Őri György parancsnoktól, aki Tánczos Sándort ajánlotta az elismerésre. A törzsőrmester eddigi pályafutásával rászolgált a díjra – mondta el Várpalota polgármestere, aki kiemelte, nagyon fontos a város számára az a munka, amit a tűzoltók végeznek, hiszen veszélyes, úgynevezett magas küszöbértékű üzemek sokasága található a környéken.

Őri György tűzoltóparancsnok, Tánczos Sándor László és Campanari- Talabér Márta polgármester
Fotó: Szabó Péter Dániel

Tánczos Sándor László már fiatalként is vonzódott a kihívásokhoz. A szakma iránt érzett elhivatottságát a haza szolgálata és a bajba jutott emberek segítése is motiválta. A törzsőrmester elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy ő kapta idén a várpalotai önkormányzat elismerő oklevelét. – 2002-ben Pápán kezdődött a szakmai pályafutásom, ott lettem reptéri tűzoltó. Egészen 2013-ig teljesítettem ott szolgálatot, utána jöttem át Pétfürdőre. Számomra ez a hivatás a haza szolgálatáról és a kihívásról szól. A legjobb érzés pedig a segítségnyújtás, amikor bajban lévő embereket tudunk megmenteni. Sok társamhoz hasonlóan számomra is ez a legfontosabb – mondta el kérdésünkre az Év tűzoltója címmel kitüntetett törzsőrmester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában