Nyugállományúaknak tartott előadást a honvédelmi miniszter Veszprémben

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége és a Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége kezdeményezésére Benkő Tibor az ország hét régiójában és Budapesten tart tájékoztató fórumokat a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség aktuális kérdéseiről, valamint a nyugállományú katonákat érintő kérdésekről. A honvédelmi miniszter Kaposvár, Kecskemét, Szolnok, Győr és Debrecen után látogatott el Veszprémbe.

Molnár Sándor

20210610 Veszprém Benkő Tibor honvédelmi miniszter előadása az Agórában Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

A nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok miniszteri találkozóján Benkő Tibor tartott előadást Veszprém megye nyugállományú katonáinak az Agórában. A tavaly tavasszal elkezdett tájékoztatókat egy ideig szüneteltetni kellett a Covid-járvány miatt, de a miniszter reményét fejezte ki, hogy a járvány utolsó szakaszában járunk, és fegyelmezett magyar állampolgárok révén elkerülhetjük annak újabb hullámát. Megjegyezte, hogy világjárvány is felhívja a figyelmet arra, hogy nincsenek előre kidolgozott veszélyhelyzetek, hanem egyik pillanatról a másik pillanatra alakulhatnak ki olyan kockázatok, kihívások, fenyegetések, amelyek megoldására a Magyar Honvédségnek minden körülmények között képesnek kell lennie.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Kiemelte, hogy ez a találkozó azért fontos, hogy a jelenlévők érezzék, lássák, tudják, hogy mi történik a Magyar Honvédségben, és amit tesznek, azt miért teszik. Ennek apropóján levetítették a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról szóló filmet, amelyből kiderült, hogy a Magyar Honvédség a fejlesztési program végére a térség egyik legkorszerűbb, legütőképesebb haderejévé válik.

Benkő Tibor elmondta, hogy honvédelmi miniszterként azért felel, hogy a katonai vezetés kapjon egyértelmű, világos, végrehajtható parancsokat. Miniszterként pedig biztosítsa a feltételeket az általa meghatározott feladatokhoz.

A katonák juttatásáról megjegyezte, hogy 2015-től folyamatosan emelik azt. Hangsúlyozta az odafigyelés, a gondoskodás fontosságát, mert ha ez megvan, akkor lehet követelni is a katonától.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Beszélt arról is, hogy miért van szükség erős hadseregre. Érintette a terrorizmus, a migráció veszélyeit, és a keleti, illetve déli fenyegetettséget. A miniszter úgy fogalmazott, hogy bár békében élünk, és ennek örülünk, de ne higgyük azt, hogy a béke szigetén vagyunk, ezért folyamatos képességet és készenlétet kell fenntartanunk.

Benkő Tibor bemutatta a katonai életpályamodellt is, beszélt a megfelelő infrastruktúra megteremtésének fontosságáról, és ismertette a honvédelmi és haderő-fejlesztési program főbb elemeit. Elhangzott, hogy az erős honvédség két alappillére a katona és a haditechnika. Utóbbi esetében mindenből a legkorszerűbbet kívánjuk beszerezni.

Fotó: Penovác Károly/Napló

A honvédelmi miniszter megjegyezte azt is, hogy a végső cél az, hogy a magyar katona magyar felszereléssel legyen ellátva, ezzel is segítve a magyar gazdaság erősítését és a hazai foglalkoztatást úgy, hogy közben a nemzetközi piacon is sikeresek legyünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában