Tükörsima útburkolatot kapott Zirc

A napokban örömmel tapasztalhatták a zirci Boksa, Berek, Ötvös és Liszt Ferenc utca lakói, hogy friss és sima aszfaltréteg került a fent említett utcákba, a beruházás összköltsége 27 millió forint volt.

Juhász-Léhi István

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője az ünnepélyes átadás apropóján arról beszélt, hogy egy új, dinamikusan fejlődő városrészben most szemmel látható- an jelentős útfelújítások történtek.

– Van még tennivaló, de a tervprogramban szintén szerepel a zirci elkerülő út, ami azt is jelenti, hogy új városkapuk fognak kialakulni az út megépülésével – fogalmazott a parlamenti képviselő.

– Az útra nagy szükség van, hiszen a városban a napi csúcsidőszakokban nagyon nehéz a közlekedés.

Kovács Zoltán szerint Zirc az eddig megvalósult és a közeli jövőben megvalósulásra váró beruházásokkal, fejlesztésekkel több milliárd forintból újul meg.

Ottó Péter, a település polgármestere az útfelújítások kapcsán elmondta, a Kukoricaföld városrész legnyugatibb része kapott szilárd burkolatot. Hosszú évek előkészítő és kivitelezői munkájának eredményeképpen, ütemezetten valósult meg a szilárd burkolatú fejlesztés a városrészben, melynek kialakítása még az 1990-es években kezdődött. Akkoriban murvás burkolatú utakat tudtak kialakítani, ám az elmúlt időben 125 család építette meg a területen az otthonát, amellyel minőségi környezetet hoztak létre.

Az ingatlanok immár szilárd burkolatú utakon közelíthetők meg, ám korábban bőven kapott kritikát a városvezetés, hiszen ha egy autó végigment ezeken az utcákon, mindent belepett a por.

Ottó Péter polgármester, Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Hellebrandt Ferenc alpolgármester a sajtótájékoztatón Fotó: Nagy Lajos/Napló

Ottó Péter elmondta azt is, hogy a nemrég átadott beruházás a Belügyminisztérium 2020-as önkormányzati feladatellátás-fejlesztést támogató pályázatának keretében valósult meg 27 millió forintból, amelyhez az önkormányzat hétmilliós önerőt tett hozzá. Az útfejlesztés teljes hossza 700 méter, felülete több mint háromezer négyzetméter.

– Összességében a városban út-, járda- és parkolófelületek felújítása, illetve újak létrehozása az elmúlt években több mint 35 ezer négyzetméternyi felületen valósult meg – jelentette ki a városvezető.

A jövő? Az idei zirci pályázat is támogatásra talált a Belügyminisztériumnál, aminek fejlesztési célja a Kossuth Lajos utca déli oldalán lévő járda felújítása lesz. A több mint 800 méteres szakaszra 20 millió forintot nyert a város, amelyhez ismét hétmilliós önerővel járul hozzá az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában