Buborékfóliával is festettek Cseszneken a gyerekek

Az alkotás sokféleségéről nyertek bizonyosságot, a természetes és a háztartásban kéznél lévő anyagok használatát is elsajátíthatták a csesznekiek nemrégiben. A Vámhegy Egyesület szervezett alkotónapokat nyárra a helyi gyerekeknek.

Rimányi Zita

A faluházban gyűltek össze a gyerekek, ahol többek között a batikolást is kipróbálhatták

Fotó: Rimányi Zita/Napló

A legutóbbi foglalkozáson mintegy tucatnyian gyűltek össze. Kapcsándi-Triebl Antónia egyesületi elnök elmondta, hogy tagjaik, önkénteseik mutatták meg a kicsiknek, akik mind hoztak magukkal egy-egy fehér ruhadarabot, hogyan tudnak azokra érdekes, színes mintákat festeni. Az se volt baj, ha már a textileken volt egy-két folt vagy szakadás, mert a mintázás után azok már nem látszottak. Összecsomózták, zsineget kötöztek a bébirugdalódzókra, a trikókra, a pólókra, így érték el, hogy ne mindenhol érje azokat egyforma erősségben a festék. Ezzel a módszerrel az újrahasznosításra mutattak példát az iskolásoknak, a többi érdeklődőnek a szervezők.

A civil szervezethez tartozók ugyanis szeretnék, ha a kézműveskedés, a közös szórakozás során a környezetvédelem iránti elköteleződés is kialakulna minél többekben, minél korábban, minél fiatalabb korban. A maradékok újrafelhasználására adhat alkalmat az is, ha régi anyagdarabokra, vászontáskákra falevelek segítségével helyeznek el színes lenyomatokat. Ezt a módszert is meg lehetett ismerni, ki lehetett próbálni nemrégiben a Csesznek megtartott alkotónapon.

A faluházban gyűltek össze a gyerekek, ahol többek között a batikolást is kipróbálhatták
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Élvezték a gyerekek, amikor fakorongokra, mint alapra kavicsképeket rakhattak össze, így állíthattak össze fantáziájukat, képzelőerejüket bevetve díszeket. A vászonképek festése során pedig rájöhettek, nem csak az ecset ügyes eszköz. Alkotni sokféleképp lehet, szivacsdarabokat, buborékfóliát használva is felvihetők különböző színek akár a textilekre, akár a kartondarabokra, akár másféle papírra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában