Meghalt a balatonakali Tóth Béla

Meghalt Tóth Béla, közölte a tragikus hírt a balatonakali Fék Étterem közösségi oldalán.

Kovács Erika

Forrás: családi

Fotó: Picasa

„-Utolsó tószt- Kedves Barátaim, Vendégeim, Vásárlóim! Ismertek, nem hagyom magam, nem adom fel! Sajnos ebben a világban már nem mesélhetem tovább a sztorimat. DE nyitom az égi „Fék”-et mindazoknak, akik megelőztek és azoknak, akik majd még jönnek. Mindenkit szívesen vendégül látok! Isten Veletek! Egészségetekre! Tóth „Fék” Béla (1954-2021)” olvasható az oldalon.

Tóth Béláról mi is sokat írtunk, sok kitűnő rendezvény fűződött a nevéhez, melyekkel egész évben jó hírét keltette a Balatonnak. Legutóbb bő egy éve írtuk meg, hogy a pandémia után nemzeti színű zászlóval köszöntötte dolgozóit. Kisboltját 1998-ban nyitotta meg Balatonakaliban, ahol mára hatalmas, minden igényt kielégítő komplexumot hozott létre, mely itthon és külföldön egyaránt nagyon népszerű. Az üzletember imádta családját, a balatoni környezetet, kitűnő humorral, kivételes emberséggel rendelkezett. Természetes volt számára a munka iránti alázat, a maximalizmus, kollégái és a vendégek tisztelete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában