Kovács Tibor számolt be mexikói úti élményeiről a veszprémi világjárók klubja közönségének

Ahhoz is ketten kellünk, hogy egy beszámoló a hallgatónak is élmény legyen; mert vannak saját élményeink, várakozásaink, és alakulhat úgy a helyzet, hogy ezek összecsengjenek vagy kiegészítsék egymást. Kovács Tibor élménybeszámolóján éppen ez történt.

Őrsi Ágnes

Taxco, az ezüstváros fontos turisztikai célpont, egyike az ország Pueblo Mágico címet elnyert településeinek

Fotó: Shutterstock

Mire gondolhat Mexikóról, aki még nem járt ott? Passuth Lászlóra, aki „összehozott ben­nünket” Esőistennel, aki elvitt El Dora­dóba, aki által megismertük a piramisok vörös kövét? Vagy Gabriel García Márquezre száz éve magányában? Esetleg a volt évfolyamtársra, aki azt mesélte, a dél-amerikai kontinens legkeresztényebb országában férjhez ment lánya úgy hasonlít a befogadó család másik két menyéhez, mintha testvérek lennének (barna szem, haj, barna árnyalatú bőr)? A Pannon Egyetem Világjárók klubjában Kovács Tibor beszélt úti élményeiről.

Mint általában, az útnak indulásnak nála is voltak előzményei. Tibor távközlési mérnök, aki a hivatásválasztást követően rájött, mennyire szereti a nyelveket is, amelyek nem csak a szakmai tájékozottságát bővítették. Egy-egy újabb nyelv új utazásokra indította. Egyáltalán nem tudott még spanyolul, amikor otthont adtak a cserediákként Magyarországra érkezett mexikói lánynak, Robertának, aki a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Roberta jól érezte magát nálunk, szorgalmasan tanulta a magyart is, a társalgás nyelve eleinte az angol volt. Már haza is utazott, amikor Tibornak eszébe jutott, mégiscsak jó lenne spanyolul is megtanulni! Két szemesztert töltött egy nyelviskolában, majd Mexikóba indult. Ezúttal is egyedül utazott, mert úgy könnyebb a nyelvtanulás, az ismerkedés a helyiekkel. Nem szerepelt az úti célok között a divatos Acapulco, a nevezetességmentes szállodatelep, Cancun, de például a világhírű festőművész, Frida Kahlo műterem lakóháza igen.

Parras oázisváros a sivatagban, lakói szeszégetéssel, pamutiparral és borkereskedéssel foglalkoznak
Fotó: Shutterstock

Roberta családja viszonozta a Veszprémben kötött barátságot, és mivel a huszonegy Magyarországnyi országban a legfőbb összetartó erő a család, az egész nagy família a szeretetébe fogadta. Amint megérkezett a repülőgép a húszmilliós fővárosba, Mexikóba, máris volt néhány település az országban, ahol szállás, étel várta. Első alkalommal két hónapig maradt, majd máig még kétszer tért vissza, például az esküvői meghívók nyomán, mert amióta Roberta a „lánya” lett, Tibor is családtagnak számít az övéinél.

Térképek, útikönyvek kerültek ugyan a csomagba, de előadónk nem töprengett sokat, amikor eldöntötte, merre utazik másnap. Mint mondta, a fővárosból autóbusszal csillagtúraszerűen választott útvonalat; először északra és a Csendes-óceán felé indult, majd onnan vissza autóval Mexikóvárosba, végül jöhetett Veracruz, a Yucatán-félsziget, a Mexikói-öböl.

Gyakorlott utazó lévén Tibornak nem okozott gondot az éjszakai buszozás, hiszen így méretes távolságokat tudhatott le, a figyelmeztetés ellenére egyedül is jókora éjjeli sétákat tett a csupa liget fővárosban, vagy Guanajuatóban. Utóbbi település város a város alatt; bár lakóházak nincsenek a föld alatt, de utcák buszjárattal, buszmegállókkal igen. Mindent ki kellett próbálni: a kék kukoricalepényt, a százféle salsát vagy a köretként szereplő, medvetalp kaktuszhoz hasonló zöldségfélét, a nopalt is.

Kovács Tibor távközlési mérnököt egy-egy újabb nyelv megtanulása ösztönözte az utazásra
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Kovács Tibor vonzó országról rajzolt elénk képet; az építészeti emlékekről, Tax­córól, az ezüstvárosról, a hatalmas kukorica- vagy szőlőültetvényekről, a modern művészetek utcai megjelenéséről, Parrasról, az oázisvárosról a sivatagban. A Hernando Cortéz vezette félezernyi spanyol martalóc hatékony munkát végzett ötszáz évvel ezelőtt – úgy leigázták a sokmilliós országot, hogy a következő évszázadokban gyorsan pusztult az azték örökség; az őslakosok nyelvét őrző kevéske népesség mára a hegyekbe húzódott vissza, hogy csak kézműves áruját eladni térjen be időnként a közeli nagyvárosokba.

A mexikói nép barátságos, jókedvű, hallottuk Tibortól, aki a buszon éneklő, gitározó fia- talokról beszélt, arról, hogy az utcákon gyakran szól a marim- bamuzsika, sokat táncolnak, és gyakoriak az ünnepek is.

Taxco, az ezüstváros fontos turisztikai célpont, egyike az ország Pueblo Mágico címet elnyert településeinek
Fotó: Shutterstock

Az idő kevésnek bizonyult, nem láthattuk a fotók egy részét, és az előkészített színes videókat sem, de mindezeknél többet jelent az a mondat, amivel a kérdésre (Mit adott Mexikó?) ezt a választ kaptam: – A mexikói ember kedves, őszinte, nem félnek kimondani, hogy hiányzol, szeretlek! Egyébként is bárhol jártam eddig, azt tapasztaltam, az emberek csak élni szeretnének, békében, őszintén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában