Megsüllyedt és megkopott

2022.01.11. 12:00

Megújul a pápai református templom bejárati lépcsősora

A Március 15. téri református templom főbejárati lépcsőzetének felújítása miatt a következő hetekben a hívek az oldalsó bejáratokon térhetnek be az imahelyre.

Laskovics Márió

Fotós: Laskovics Márió/Napló

Fotós: Laskovics Márió/Napló

A Pápai Református Egyházközség pályázati forrásból és a hívek adományaiból felújítja a Március 15. téri református templom bejárati lépcsősorát. Szakács Gergely vezető lelkipásztor a Naplónak nyilatkozva elmondta, a rekonstrukció az indokolta, hogy 1941-ben felszentelt imahely több mint nyolcvanéves lépcsőzetének nem megfelelő az alapzata, az idő folyamán megsüllyedt és megkopott.

– A vizsgálatok során derült ki, hogy habár az oszlopos előtér alatt rendes alap, a lépcsőfokok alatt viszont csak tömörített föld van, nincs alábetonozva. A hosszú évtizedek alatt sokféle időjárási viszontagság érte az 1930-as évek készült lépcsősort, melyek következtében a fokok el ugyan nem törtek, de felszínileg megsérültek, megkoptak. Ezért a kivitelező elhordta a földet, újraalapozza a lépcsőzetet, a lépcsőfokokat pedig elbontották a szakemberek a szükség szerinti újracsiszoláshoz, javításhoz – jegyezte meg a vezető lelkipásztor.

Mint megtudtuk, a több mint tízmillió forintos kivitelezés – mely során a templom villamos-hálózatának egy része is megújul – múlt csütörtökön kezdődött el és várhatóan márciusban fejeződik be. A megújuló lépcsősor harmonikusan illeszkedhet a korábbi években szépen renovált homlokzathoz. Szakács Gergely hozzátette, a munkálatok a vasárnapi istentiszteletek rendjét nem érintik, a templomba a két oldalsó bejáraton keresztül lehet belépni.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában