Elfogytak a sírhelyek

2022.10.24. 17:00

Bővíti a várpalotai Alsóvárosi temetőt a közszolgáltató

Két lépcsőben bővíti az Alsóvárosi temetőt az üzemeltető Várpalotai Közszolgáltató Kft. Nátrán Rolandtól, a társaság ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a közelmúltban indult munkálatokra azért van szükség, mert a temetőben elfogytak a sírhelyek.

Szabó Péter Dániel

– A helyzet kezelésére már korábban gondolt az önkormányzat és a közszolgáltató cég, elő is volt készítve a temető bővítése, ám a hosszú távú megoldás egy forrás vízelvezetésének kialakítását, valamint a domborzati viszonyok miatt jelentős földmunkát igényel. Ezt követően is legalább két év, amíg az érintett területet használatba lehet venni. Ezért döntöttünk úgy, hogy az Alsóinkámmal szemben található, a temetőhöz tartozó, ám eddig nem hasznosított területet is körbekerítjük, így gyors megoldással kezeljük a problémát – mondta el kérdésünkre Nátrán Roland. 

A Várpalotai Közszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, a Mindenszentek idején természetesen biztosítva lesz a temető bejárhatósága, s az eddigi szokásoknak megfelelően parkolni is lehet majd az érintett területen.   

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában