Veszprémi Egyetemi Napok

2023.05.01. 11:30

Egyetemistáknak népszerűsítették a kerékpárversenyeket

Aki vasárnap kerékpárral érkezett a Veszprémi Egyetemi Napok fesztiváljára, az kedvezményt kapott azoknak a süteményeknek az árából, amelyekkel a bringázást népszerűsítették.

A kerékpárosoknak készített menüt az egyik food trackból árulták,  ahol sütemények tetejére ehető QR - kódokat is tettek, ezek olyan balatoni útvonalakat mutattak be, amelyeket érdemes kerékpárral is felfedezni. Az akció keretében készítettek például BalatonFondo menüt is, ezzel a május 1-jén kezdődő kerékpáros versenyre  hívták fel a figyelmet. Ebben a menüben Valter Attila, az egyik legeredményesebb magyar kerékpáros és a többszörös Tour de France  győztes  Sky Team csapatának kedvenc süteményét is megkóstolhatták a vendégek.  A süteményekhez erős, olasz eszpresszó  is járt, amellyel Gino Bartali, országútikerékpár-bajnokra emléketek, aki  1935-ben, 20 évesen, megnyerte a Giro d’Italia egyik szakaszát és elnyerte a hegyek királya címet. Ő az, aki pályafutása során három alkalommal nyerte meg a Giro d’Italiát és két alkalommal a Tour de France győztese volt. A sportoló meglehetősen vallásos volt. Néha  lekéste a rajtot, mert előtte misén vett részt. Az egyik legnagyobb rajongója maga az egyházfő XII. Pius volt. Ő bízta meg Bartalit, hogy Assisiből Firenzébe csempéssze a zsidó menekültek iratait a világháború ideje alatt. A korántsem veszélytelen feladatot úgy oldotta meg a bajnok, hogy kerékpárja nyergének csövébe rejtve szállította a papírokat. A sportoló 2013-ban megkapta a Világ Igaza kitüntetést a háború  idején titokban végzett életmentő tevékenységéért.
A kerékpározást népszerűsítő akció további érdekessége, hogy a QR kódos süteményeket nem csak Veszprémben értékesítették, hanem több Budapest környékén található településen is. Ezekkel arra hívták fel a figyelmet, hogy tavaly elkészült a fővárost és a Balatont összekötő kerékpárút utolsó szakasza Székesfehérvár és Balatonakarattya között, így Budapestről már egészen a Balaton partjáig el lehet jutni biciklivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában