150 millió forint pályázati forrásból

2023.07.02. 16:32

Megújult a kikötő, csoda született Balatonakaliban

Mintegy 150 millió forint pályázati forrásból új horgászcsónak kikötő stég és rendkívül igényes közösségi tér jött létre Balatonakaliban, amit Koncz Imre polgármester szombaton mutatott be a helyszínen.

Kovács Erika

Fotó: Nagy Lajos

Kontrát Károly országgyűlési képviselő kiemelte, pályázati forrásból többek között egy horgászcsónak kikötő stéget, illetve pihenőhelyeket alakítottak ki, emellett rendezték a zöldterületet, új vizesblokkokat, járdákat, parkolót, kávézót is kiépítettek. Megújult a vendéglátóhely és a területen, a strandolóktól távolabbi részen, kutyások is bemehetnek a Balatonhoz. A képviselő hozzátette, a mostani példaértékű beruházás is jelzi, jó döntés volt három évvel ezelőtt az önkormányzat használatába adni 25 évre a Bahart kikötőt, mely nem csak hajókat fogad, hanem a horgászoknak, illetve a közösségnek, így a helyieknek és vendégeknek is egy színvonalas környezetet biztosít.  -Nagy örömmel támogattam ezt a fejlesztést is, hiszen ezáltal egy rendezett közösségi területtel gazdagodhatott a község, hangsúlyozta.
Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója elismeréssel beszélt a támogatókról, akiknek köszönhetően megvalósult a színvonalas és elegáns beruházás. Azt mondta, a helyre rá sem lehet ismerni, valóságos csoda született ott. -A horgászokkal, a kutyásokkal, a mólótól közlekedő hajóval olyan unikális hely valósult meg Balatonakaliban, mely példát, utat mutat a kisebb kikötőhelyek fejlesztéseihez, vélekedett. A vezérigazgató utalt az új hajóikra is, melyek rövidesen közlekednek a tavon. Koncz Imre polgármester köszönettel szólt Kontrát Károly országgyűlési képviselő segítségéről, hogy a terület az akaliakat és a turistákat szolgálja. Felidézte, tavaly nyáron a Bahart mellett egyedüliként menetrend szerinti, közforgalmi hajójáratot indítottak Balatonakaliból Balatonszemesre a Beach Boat Kft. közreműködésével. A polgármester alázúzta, a területen már nagyon időszerű volt a horgászturisztikai és egyéb fejlesztés, mellyel bizonyosan a hozzájuk hasonlók között a legszebb balatoni közforgalmi kikötő működhet Balatonakaliban. A beruházást indokolja az is, hogy településen 500 tagú, aktív horgászegyesület működik. –Az újonnan létrehozott terület szolgálja a horgászok mellett a sétálókat, a kerékpárosokat, a vízi sportok kedvelőit, a hajózókat, azokat, akik a tóhoz szeretnének eljutni, illetve a kutyásokat, közölte. A beruházást méltatta Császár Erzsébet, a Bakony Balaton Horgász Egyesületek Szövetségének elnöke, Sárközi István, a helyi horgászegyesület elnöke, Magyar Balázs, a Beach Boat Kft. vezetője és Ducza Gábor, a hamarosan nyíló Akali Port étterem tulajdonosa.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában