2023.09.25. 09:03
Megújult a Lovassy László Gimnázium sportpályája
Megújult a veszprémi Lovassy László Gimnázium kültéri sportparkja - a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program csaknem 144 millió forintos támogatásával valósult meg a fejlesztés.

A fejlesztés keretében rekortán burkolattal látták el a korábbi salakos futó- és a kézilabdapályát; street workout eszközöket helyeztek ki, alattuk ütéscsillapító felülettel; napelemes világítást alakítottak ki, amelynek köszönhetően sötétedés után is használható lesz az udvar, de az is nagy változás, hogy megnyílt az udvar a város számára, mostantól bárki igénybe veheti az eszközöket. A létesítmény ünnepélyes átadásán Brányi Mária alpolgármester mondott köszöntőt - elmondta, fontos beruházást zárnak, olyat, amely talán példa nélküli a város történetében, hiszen egy intézményi kert válik közkinccsé, közkertté, igaz, ez nem egyedülálló, mert egy hasonló projekt révén a Pannon Egyetem kertje is köztérré fog válni.
A műszaki tartalomról Lamos Péter, az EKF 2023 infrastrukturális beruházásaiért felelős Veszprém 2030 Kft. ügyvezetője beszélt – a rendezvény után Komaniczki Zoltán rádiós szerkesztő kérdésére válaszolva közölte: egy, az intézményt érintő komplex fejlesztési program első elemeként végezték el a munkálatokat - a folytatásban szeretnék orvosolni az amfiteátrum régóta húzódó csapadékelvezetési problémáját és szeretnék felújítani az iskola bejáratánál álló kerékpártároló támfalát.
Schultz Zoltán, a Lovassy László Gimnázium igazgatója kiemelte: olyan része újult meg az iskolának, amely méltatlan módon régóta elhanyagolt állapotban állt; mostantól az iskolai sport- és közösségi életnek is kitűnő területe lesz a park - de ugyanígy fontosnak nevezte, hogy azt nemcsak a diákok használhatják azzal, hogy lebontották a kaput.
Veol podcast
- Másokért vállalják a veszélyt: egy önkéntes tűzoltó munkája
- Jubileumok bűvöletében – Interjú Nagy Klaudiával, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. igazgatójával
- Az internet tele van veszélyekkel, de mi tehetünk ellenük
- Az ellenféltől és a szurkolóktól sem ijedt meg az ajkaiak tinédzser focistája
- Eltűnt a legendás cseszneki fegyvertár (podcast, videó)