Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda

2023.10.10. 20:30

Az új épület is az evangéliumot, az örömhírt hirdeti

Fenntartható, gyermekbarát épületben működhet jövő évtől az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda. A régi, korszerűtlen épületet már lebontották, az új alapkövét pedig kedden helyezték el az Aradi vértanúk utcai területen. A tervek szerint jövő ősszel birtokba vehetik a gyerekek korszerű óvodájukat.

Benkő Péter

A Magyarországi Evangélikus Egyház és Magyarország Kormánya által 2020-ban megkötött hosszú távú megállapodás értelmében a kormány támogatja új evangélikus egyházi óvodák építését, meglévők modernizációját, férőhelybővítését. Ennek részeként kezdték el idén a veszprémi intézmény fejlesztését. A korábban önkormányzati tulajdonú ingatlant térítésmentesen kapta meg a Veszprémi Evangélikus Egyházközség mint fenntartó. – Az intézmény 2011-ben nyílt meg, benne kiváló munkatársak dolgoznak nyugodt, derűs, szeretetteljes légkörben. Azonban a régi épület szigetelés nélkül készült, energetikai szempontból korszerűtlen volt, beázott, az energiaköltségek veszélyeztették működését – nyilatkozta korábban Isó Zoltán, a veszprémi evangélikus gyülekezet lelkésze. Az új, korszerű, fenntartható, gyermekbarát épület körüli zöldterület mérete közel azonos lesz a jelenlegiével, udvari parkoló készül, segítve a szülőket. Az átadásáig átmenetileg egy Fecske utcai épületben működik az óvoda.

Az ünnepségen részt vett Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, Mészáros Tamás, az egyházkerület felügyelője, Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese, Isó Dorottya és Isó Zoltán, a gyülekezet lelkészei, Rádóczy Ágnes óvodavezető és Leitold József gondnok. Eljött Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula polgármester és Horváth Szilárd, a Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola igazgatója, valamint Ráskai Balázs építész-tervező és Kirschner Tamás, a kivitelező cég ügyvezetője. Velük ünnepelt a gyülekezet, az óvoda pedagógusai, dajkái, dolgozói, a szülők.

A rendezvényt istentisztelettel nyitották, melyen Szemerei János hirdetett igét, Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írott első leveléből, majd Máté evangéliumából választott szentigék alapján, majd aláírták az alapító okiratot, ismertették annak szövegét, s közösen elhelyezték a leendő épület alapkövét. Az óvodások műsorában énekelt dalok Jézus szeretetét tükrözték, mert ők már szívükbe vésték, a Megváltó szereti, hívja, várja őket.

Az istentisztelet után köszöntőkkel folytatódott az alkalom. Prőhle Gergely országos felügyelő arról szólt, nem mindegy, milyen szeretet kapnak az új óvodában a gyermekek, milyen módon találnak rá a szüleiket helyettesítő pedagógusokra. Kiemelte a gyülekezet, az országgyűlési képviselő és a városvezetés jó kapcsolatát, ami azért kellett, mert az intézmény fontos szerepet fog a város életében betölteni. Soltész Miklós szíve szerint minden magyarországi evangélikus gyülekezet mellé építene egy óvodát, rámutatva, Veszprémben a családok partnerként állnak az élő gyülekezethez. Egy alapozást mindig áldozatvállalás, küzdelem előzi meg, s kíséri békétlen világunkban, melyben nagy dolog vállalni egy közös építkezést, de azokról a kisgyermekekről szól ez, akiknek a szívükben-lelkükben évtizedek múlva is visszacseng majd a ma énekelt dal. Porga Gyula azt emelte ki, a városépítés közösségépítés is, de csak ott, ahol megvan az egység, mely sikerre viszi a közös ügyet. Jó megtapasztalni, hogy Veszprémben ebben élen járunk, mondta, majd hozzátette, fontos, hogy a gyülekezetnek legyen olyan intézménye, mely tovább erősíti az élő közösséget.

Az ünnepi alkalmon a gyülekezet megköszönte a város vezetésének segítő szándékát, hogy a kezdetektől támogatta törekvéseit, végül Rádóczy Ágnes óvodavezető fejezte ki háláját mindenkinek, akik a régi álmuk, egy szép és korszerű óvoda létrejöttét lehetővé tették-teszik. Az Aradi vértanúk utcai ünnepség után az intézmény átmeneti épületében várták a résztvevőket egy fogadásra, közös együttlétre, beszélgetésre. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában