2023.11.08. 15:00
Szívükön viselik a várpalotai városszépítők az elárvult sírok sorsát
Mindenszentek napjához kapcsolódva a Várpalotai Városszépítő és -Védő Egyesület tagjai az elmúlt évhez hasonlóan idén is rendbe tették az Alsóvárosi temetőben található védett sírok környezetét.
– Olyan emberek síremlékeiről van szó, akik valaha a városért sokat tettek, Várpalotán tevékenykedtek például orvosként, tanárként, de akad olyan is, akire hősi halottként emlékezünk – mondta el kérdésünkre Juhosné Vavró Zsuzsanna, a városvédő egyesület elnöke.
A nap folyamán tíznél is több helyen jártak az önkéntesek. Többek között Révász Jenő, Rutsek Pál és Zwickl Pál néhai orvos sírja mellett a Zichy család síremlékét is megtisztították az egyesület önkéntesei.
– Az esetek többségében már nincsenek élő hozzátartozók, akik gondoznák a sírt, így a munkánk abból állt, hogy összegereblyéztük a lehullott faleveleket, levágtuk a benőtt növényzetet, friss virágokat helyeztünk ki, s egy-egy mécsest is gyújtottunk minden helyszínen – tette hozzá Juhosné Vavró Zsuzsanna.
A védett sír olyan temetkezési hely, amelyben Várpalota ismert személyiségei nyugszanak, és örökösök hiányában az önkormányzat védetté nyilvánította, vagyis nem felszámolható.