Mulatság a Lóczyban

2024.01.24. 17:00

Bál Balatonfüreden a jótékonyság jegyében (képgaléria)

Kollégáim fantasztikusak, valamennyien hasonlóan gondolkodnak, célunk az, hogy a diákok annyi tudást, erőt és energiát merítsenek, hogy kikerülve a nagybetűs életbe, ott zökkenőmentesen vegyék az akadályokat, illetve a megpróbáltatásokat, fogalmazott Duna Katalin igazgató Balatonfüreden, a Lóczy Lajos Gimnázium jótékonysági bálján a Füred Hotelben az elmúlt hétvégén, amit a tantestület és a szülői közösség szervezett.

Kovács Erika

Fotó: Nagy lajos / Napló

A bálon részt vett mások mellett Bóka István polgármester, Holczer András alpolgármester és több helyi képviselő is. 

A Lóczy Lajos Gimnázium jótékonysági bálja
Fotó: Nagy Lajos / Napló

Bernáthné Gerencsér Anett, a szülői közösség elnöke és Kelecsényi-Bakos Réka műsorvezető köszöntője után a világ legszerencsésebb iskolaigazgatójának nevezte magát Duna Katalin. Érvelése szerint olyan közösségekben és közösségekkel dolgozhat, akikkel azonosak a célok, melyeket meg is valósítanak, és együtt haladnak előre. Elsőként a diákokat emelte ki, akiknek 95 százaléka tanul tovább a felsőoktatásban. Emellett boldog, szerencsés és barátságokkal teli éveket töltenek el a gimnáziumban. 

– Mindemellett gondoskodnak az iskola vezetése és pedagógusai adrenalin- és stressz-szintjéről is – tette hozzá az igazgató, nem kis derültséget keltve. – Nagyon szeretjük őket, azért vagyunk most is együtt, hogy őket támogassuk – fogalmazott Duna Katalin.

A Lóczy Lajos Gimnázium jótékonysági bálja.Jobb szélen Duna Katalin igazgató
Fotó: Nagy Lajos / Napló

 Az igazgató külön méltatta a szülőket, illetve a szülői közösséget, akik mindenben segítenek az iskolának, a vezetésnek, a pedagógusoknak. 
– A bál létrejötte is nekik köszönhető elsősorban, vélekedett, majd kiemelte, a báli közönség a belépőjegyekkel, a tombolákkal és az adományokkal mind-mind az iskolát segítik, támogatják. 

Azt mondta, a bevétellel a múltat és a jelent szeretnék összekötni. Így az összeg egy részét az elhunyt tanárok sírjának és emlékének ápolására fordítják, és tiszteletükre egy emlékezőhelyet alakítanak ki a gimnáziumban. A bevétel többi részével egyfelől az iskola technikai felszereltségét korszerűsítik, hogy ezzel is emeljék a kulturális műsorok színvonalát, másrészt kerékpártárolót alakítanak ki. 

– Jó emberek, jó helyen, jó cél érdekében vannak most együtt – összegzett az igazgató. 

A köszöntők után a gimnázium diákjai igényes, vidám műsorral ajándékozták meg a közönséget, majd a kitűnő báli hangulatról a Rulett Együttes is gondoskodott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában