Halál a fagyban, távol a hazától

Erről a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület elnöke, Horváth Gábor beszélt lapunk érdeklődése nyomán, aki a katonai hagyományőrzés egyik ismert képviselőjeként minden évben részt vesz a januári kegyeleti megemlékezéseken, számos alkalommal szervezőként, illetve a témával mélyebben is foglalkozó kutató-hagyományőrző. Meggyőződése, hogy az 1943. január 12-ei tragédiát a trianoni békediktátum készítette elő, alapozta meg. Ugyanis az akkori országvesztés évtizedekre meghatározta a magyar külpolitikát és a célokat. A második világháborús szerepvállalásunk tulajdonképpen elkerülhetetlen volt. Horváth Gábor kiemelte, hogy szerinte az 1918. november 3-án Padovában aláírt fegyverszünet után, ha nincsenek a Károlyi-kormánynak a haderőt leépítő, illetve demoralizáló intézkedései, akkor egészen más pozícióból tárgyalhatott volna a magyar politikai vezetés az új határokat illetően, hiszen a román vezetés Besszarábia megszállásával volt elfoglalva, katonai ereje kimerült volt. Szerbia 1918 novemberében hat gyenge harcértékű hadosztállyal rendelkezett, a csehek pedig néhány szintén gyenge légióval.

– Trianon után a magyar politikai vezetés fő irányvonalát a konzervatív-nacionalizmus jellemezte, ami az elcsatolt zömében magyarlakta területek visszaszerzésének vágyában mutatkozott meg. Ennek a politikai irányvonalnak megfelelően szervezték a haderőt először rejtve, majd a szövetséges ellenőrző bizottság 1927 márciusi távozása után egyre nyíltabban. 1928-tól megnövelték a haderőt, az addig 35 ezerre korlátozott létszámot 62 ezer fölé emelték és ismét bevezették a sorozást, növelték a tüzérség arányát. 1935-ben megkezdték a légierő fejlesztését, ekkor két repülőezredet állítottak fel. A Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát elismerő 1938-as bledi egyezmény megkötése után a rejtett haderő megszűnt, felállították a magyar királyi légierő-parancsnokságot, a folyamerők parancsnokságát, a határőr ezredek pedig hivatalosan is gyalogezredi státust kaptak. Darányi Kálmán miniszterelnök győri beszédében nagyarányú fegyverkezési programot hirdetett meg ebben az évben. Öt év alatt 1 milliárd pengőt kívántak fordítani a haderő fejlesztésére, a hadsereg létszámát 107 ezer fős béke létszámban és 250 ezer fős hadi létszámban állapították meg. A fejlesztési terv alapján a honvédség 1943-ra érte volna el azt a szintet, hogy a környező országokkal szemben a már említett korlátozott revizionista politika megbízható támasza legyen. 1938. november 02-án kihirdették az I. bécsi döntést, melynek következtében gyökeresen megváltozott a magyar politika, a korlátozott revizionista politikát a "mindent vissza" politika váltotta fel, aminek egyenes következménye volt, a magyar csapatok orosz földre lépése. A magyar királyi honvédség jelképesnek induló, majd komoly hadműveletekbe torkolló részvétele a Wehrmacht Szovjetunió elleni hadjáratában, 1941. június 27-én vette kezdetét, a Kárpát-csoport hadműveleti tevékenységével. 1942. január 7-én lényegében befejeződött a Moszkvai csata, ami a villámháború végét is jelentette. 1942. január 1-én megérkezett Hitler kancellár levele Horthy kormányzóhoz, melyben lényegében követelte a teljes magyar haderő bevetését a keleti fronton. 1942. január 20-22-én Keitel tábornagy Budapestre látogatott, szóbeli megegyezést kötött Szombathelyi vezérezredessel a honvéd vezérkar főnökével a keleti frontra küldendő haderőt illetően. 1942. február 24-én elrendelték a mozgósítást, megkezdték a 2. hadsereg felállítását, majd 1942. júliusáig megtörtént a hadszintérre történő kiszállítása - elevenítette fel az egykori eseményeket Horváth Gábor.

Majd a német csapatokkal közösen végzett hadműveletekről beszélt a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület elnöke. Mint mondta 1942. júliusában kijutottak a Donhoz és elfoglalták a német katonai vezetés által kijelölt 200 kilométer széles védelmi vonalat, 18 gyalogezreddel. A védelmi vonal hosszához képest alacsony létszám nem tette lehetővé a mélységben történő kiterjedést. A Don menti hídfőcsaták során a 2. hadseregnek fel kellett volna számolni 9 hídfőt, melyből hetet sikeresen felszámolt, kettőt német segítséggel sem sikerült, ezek a később elhíresült urivi és scsucsjei hídfők voltak.
- Majd eljött az a bizonyos, borzalmasan hideg 1942-43 tele. Amikor hazánk fiainak nemcsak az ellenséggel, hanem a mínusz 20-30 fokos hideggel és a helyenként 1-2 m vastag hótakaróval is meg kellett küzdeni. Eleve az oroszok vattabéléses ruházata jobban bírta a hideget, mint a mieink felszerelése, de az egyéb utánpótlásbeli hiányosságok és stratégiai hibák miatt hadseregünk sorsa meg volt pecsételve. Az urivi hídfőnél a 7. könnyűhadosztály 4. gyalogezredének állásai voltak a leggyengébbek, így a szovjet támadás, amely kezdetben harcfelderítő vállalkozásnak indult és a szovjet 40. hadsereg kötelékébe tartozó néhány zászlóalj hajtotta végre, 1943.január 12-én 11 órakor, érte a hadosztály állásait. A csapatok kétharmada pihenőn volt, mivel éjszaka az állások erősítésén dolgoztak. A 6-10 kilométer mélyen történt áttörést a magyar-német vezetés még nem tartotta visszafordíthatatlannak, azonban a védelemnek nem volt mélységi kiterjedése és ez megbosszulta magát. Az áttörés sikerét látva a szovjet hadvezetés elrendelte a fő támadás megindítását. Január 13-án a szovjet erők a scsucsjei hídfőnél indultak meg és a hídfővel szemben védekező 12. könnyűhadosztály védelme január 14-ére összeomlott. A súlyos helyzet és a megkésve kiadott visszavonulási parancs ellenére katonáink amennyire csak lehetett kitartottak, mint például a III. hadtest amely elszakítva a 2. hadsereg főerőitől, január 26-ig tartotta állásait, amivel nagyban lassította az előretörő szovjet erőket. A hadsereg közel egy éves keleti hadszíntéri tevékenysége alatt, hozzávetőlegesen 125 ezer embert veszített, ebből mintegy 49 ezer volt a hősi halott és ugyanennyi a sebesült, 27 ezren estek hadifogságba, vagy tűntek el örökre. Megsemmisült a hadsereg haditechnikai eszközeinek mintegy hetven százaléka – hangsúlyozta Horváth Gábor.

Hozzátette, soha nem szabad elfeledni, s a fiatalságnak is ismerni kell történelmünk ezen szeletét, ezért egyesületük minden lehetőséget megragad a minél szélesebb körű tájékoztatásra, az emlékeztetésre, hogy soha ne feledjük el hőseinket. Ennek jegyében most vasárnap, immár hagyományosan a 10 órakor kezdődő szentmisén emlékeznek meg a doni áttörés áldozatairól, majd utána a temetőben főhajtással tisztelegnek azok előtt, akik a 2. világháborúban vesztették életüket.