Veol podcast

2024.01.07. 17:00

Teljesítette közösségépítő küldetését az EKF-program

Elkészültek a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa utcaművészeti programjában az első street art alkotások; kinyitott a Téli Gyárkert, bemutatták a Privát Veszprém fotóalbumot, nagyszabású szilveszteri utcabuli zárta Veszprémben az évet az EKF támogatásával – a műsor vendége Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programért felelős Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

Komaniczki Zoltán
A stúdióban Porga Gyula és Markovits Alíz
Fotó: Komaniczki Zoltán

A beszélgetés során Porga Gyula elmondta, az Európa Kulturális Fővárosa programról bebizonyosodott, hogy éltek a helyiek azzal a lehetőséggel, amit az EKF kínált – jól látszik, hogy milyen jelentős pillérekké váltak a rendezvények a közösségalakításban, -erősítésben. Ehhez nagy segítséget nyújtott a Privát Veszprém című kezdeményezés, amelynek során veszprémi családokat mutattak be, akárcsak a többi, kisebb közösségeknek szóló esemény, vagy éppen a mikropályázati rendszer. Ezek óriási értéket képviseltek, a következő feladat, megőrizni a jövőben is ezt a gondolatiságot, a közösségépítés igényét. Kérdésre válaszolva Markovits Alíz ismertette, az EKF következő fázisában az összegzések, beszámolók, pénzügyi elszámolások következnek; el kell készíteni egy monitoring jelentést, amit az év végére kell összeállítani, ennek érdekében egy alapos felmérést fognak elindítanak. Olyan körútra készülnek, amelyen megosztják az érdeklődő országok képviselőivel a tapasztalatokat illetve fogadnak delegációkat, hogy azok a helyszínen lássák a példákat a források kreatív felhasználására.

A mikrofonnál Komaniczki Zoltán. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában