Elhunyt a híres rendező

2024.02.12. 15:00

Az Angyalbőrben és a Família Kft. című sorozatok rendezőjeként ismerték meg sokan

Elhunyt Szurdi Miklós, 73 éves volt a színész-rendező, aki a Veszprémi Petőfi Színházban is dolgozott

Rimányi Zita

Szurdi Miklós

Forrás: Magyar Nemzet

Egy újabb művésztől búcsúzunk, Szurdi Miklóstól, aki a Veszprémi Petőfi Színházban is dolgozott. A legtöbben az Angyalbőrben és a Família Kft. című sorozatok rendezőjeként ismerték meg. A 73 évesen elhunyt színész-rendező halálhírét Erdőkertes polgármestere jelentette be a közösségi oldalán. 

A 73 évesen elhunyt színész, rendező, színházigazgató 1975 és 1978 között a kecskeméti Katona József Színház, 1982-ig a szolnoki Szigligeti Színház, majd a Nemzeti Színház tagja volt. 1983-tól rendezőként dolgozott a Mafilmnél és a Magyar Televíziónál, de legtöbben az Angyalbőrben és a Família Kft. című sorozatok rendezőjeként ismerték – írta meg a Magyar Nemzet. 

Veszprémben is dolgozott, 1990 óta volt a Veszprémi Petőfi Színház rendezője, 2003 és 2008 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt. Mindhárom feleségétől – Gór Nagy Máriától, Appel Edittől és Xantus Barbarától is – születtek gyermekei.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában