Fejlesztések

2024.02.10. 12:53

Balatonfüred: egész évben pezsgésben

A Kongresszusi Központot, a Brázay közparkot, a Forrás Sportparkot, valamint az egy kilométeres, vízpartnál húzódó korcsolyapályát emelte ki egyebek mellett a tavalyi fejlesztések közül Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke, a Balatonfüredi Yacht Club ügyvezetője.

Kovács Erika

Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke Fotó: Kovács Erika

A lendület idén is folytatódik, az elnök példaként említette meg a szabadtéri mozit a Forrás parkban, valamint a 7000 négyzetméteres, kerítéssel körbevett kutyafuttatót, utóbbit nemsokára átadják. Azt mondta, jó idegenforgalmi évet zártak tavaly és erre számítanak idén is. Kiemelte, a város mindig is fontosnak tartotta azt, hogy mindenki mind nagyobb területen tudja megközelíteni a Balatont, másfelől azt, hogy minél több zöldterület legyen Balatonfüreden. Ez jelenleg is így van és a jövőben is törekednek erre, ahogy a fejlesztéseket is folytatják. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában