No Motor Cseszneken

2024.05.27. 14:00

Zöld pólósokkal az erdőbe – Nemcsak váráról, játékos természetjáró napjáról is híres egy csodás bakonyi falu

Rekordot idén csak a manókört vállalók száma döntött meg az idei cseszneki játékos, pecsétgyűjtő természetjáráson, de így is jóval több mint kétszázan teljesítették a No Motoron a különböző távokat, sokan drótszamár nyergében vagy lóháton. S épp az a lényeg, hogy van utánpótlás, hisz egyre népszerűbb a legkisebbeknek ajánlott mesés túrakör.

Rimányi Zita

– Nem sok olyan fesztivál jellegű esemény van a térségben, amelyet már tizenhatszor megtartottak. A No Motor esetében már itt tartunk, csak a Covid miatt hagytunk ki egyszer egy évet – mondta el Trieblné Stanka Éva Renáta cseszneki polgármester a rendezvényről, amelyet az önkormányzat szervezett. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy több útvonal közül választhattak a résztvevők, de legalább hat pecsételőhelyet kellett érinteniük, ha a sorsoláson részt akartak venni, az állomásokat pedig úgy állítottak össze, hogy ennek az előírásnak a teljesítéséhez be kellett menni az erdőbe, nem maradhattak végig a faluban a túrázók, bár ott is sok érdekesség, látnivaló akad. Egyébként pedig az a főszabály, hogy bármivel be lehet nevezni, csak motorizált járművel nem.

Bébről és Zircről érkeztek Csesznekre kerékpárral a csapat tagjai, akik nagyon szeretnek a természetben kerekezni
Bébről és Zircről érkeztek Csesznekre kerékpárral a csapat tagjai, akik nagyon szeretnek a természetben kerekezni
Fotó: Rimányi Zita/Napló


A helyi önkéntesekre nem kevés feladat jutott a No Motor előkészítésekor, bőrig is áztak közben, de a fesztivál napján így is szokás szerint mosolyogva, örömmel fogadták a vendégeket. Szerintük minél többen viszik jó hírét falujuk szépségének, annál jobb. Sokan évek óta eljönnek ide ilyenkor, és már ismerősként köszöntik a csesznekieket. Akadt, aki a 2010-es ellenőrzőszelvényét – amit akkor elfelejtett leadni – hozta el ajándékba a szervezőknek. Sok a törzstúrázó, aki rendre visszatér erre az alkalomra, és egyre többen öltik magukra az esemény logójával ellátott zöld pólót.

A cseszneki No Motoron sok a törzstúrázó, aki rendre visszatér erre az alkalomra, és egyre többen öltik magukra az esemény logójával ellátott zöld pólót
A cseszneki No Motoron sok a törzstúrázó, aki rendre visszatér erre az alkalomra, és egyre többen öltik magukra az esemény logójával ellátott zöld pólót
Fotó: Rimányi Zita/Napló


– A Bakonyban jó kikapcsolódni, visszajárunk ezért ide, idén is úgy alakítottuk a szabadságunkat, hogy a No Motoron itt lehessünk – mondták el a fiatal párok, akiket megszólítottunk. Kiderült, hogy a Jászságból érkezett babákkal a két család. Egyik kicsit hordozókendőben vitt az édesanyja, egy másik már totyogó, ő pár éve is részt vett a cseszneki túrázáson az anyukája pocakjában, aki most testvérkével várandós. 

– Miért jöttünk el a No Motorra? Benne van a válasz a nevében. Nagyon szeretünk kerékpározni. A csodás bakonyi természetet minél többször szeretnénk felfedezni magunknak, és persze minél több részletét – válaszoltak kérdésünkre a fiatalok, akik négyen együtt terepkerékpárokkal érkeztek. A baráti csapat mindegyik tagja bakonyi, nem messziről jöttek, Zircről és Bébről, de azért a teljesítményük előtti tiszteletet növeli, hogy nemcsak a rendezvény előírt távját tették meg, hanem a helyszínre kerekeztek és még onnan haza is. 

No Motor, Csesznek 2024
No Motor, Csesznek 2024
Fotó: Rimányi Zita/Napló


Bár az Eplénybe jeget hozó vihar java elkerülte a vár alatti települést szombaton, sajnos a délutáni eső miatt a No Motor első vasparipafutamát, a kicsik versenyét, amire lábbal hajtós és pedálos járgányaikkal nevezhettek volna be, le kellett fújni, pedig villogó lámpás rendőrautóval kaptak volna felvezetést. Ám jövőre valószínűleg lesz esély ennek a népszerű programpontnak a megvalósítására, és várhatóan a nyugdíjasoknak is hirdetnek majd játékos kihívást, őket is a természetbe, Csesznekre hívják, ilyen módon is.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában