Balatonfüred

2017.11.14. 09:30

Játék és közös vers a magyar nyelv napján

Négynapos ünneppé bővült idén a magyar nyelv napja a tóparti városban. Hétfőn pontban 11-kor a közös szavalásra is sor került.

Sági Ági

A város iskolásai idén Arany János A vigasztaló című versét szavalták együtt a magyar nyelv napja alkalmából Fotó: Sági Ági

A négynapos ünnep zárásaként a város három általános és két középiskolájának diákjai együtt szavalták Arany János A vigasztaló című versének két versszakát. Köszöntőjében Tóth-Horváth Rita, a Lóczy Lajos Gimnázium magyar szakos tanára a nyelv szerepéről, fontosságáról beszélt. A rossz idő miatt nem a szokásos helyen, a füredi Magyar Játékszín kőoszlopainál, hanem Kisfaludy Sándor emléktáblájánál szélvédett árkádok alatt tartották a hagyományos ünnepséget.

– Mi komolyan vesszük, hogy a magyar azonosságtudat a nyelvben gyökerezik. Idén ötödik éve ünnepeljük a városban a magyar nyelv napját, ezúttal minden programunk Arany Jánoshoz kapcsolódott. A fiatalokat is megmozgató előadásokat, koncerteket hoztunk a városba – mondta el lapunknak Cserép László, az önkormányzat osztályvezetője.

A város iskolásai idén Arany János A vigasztaló című versét szavalták együtt a magyar nyelv napja alkalmából Fotó: Sági Ági

Nemcsak a kortárs koncertekre voltak kíváncsiak a fürediek, hanem telt ház volt Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár előadásán is, aki Arany János szókészletéről beszélt. Itt kiderült, hogy míg Arany csak a verseiben több mint 22 ezer szót használt, addig ma egy művelt ember átlagos szókészlete 3–5 ezer, és ebből naponta mindössze 6–800 szót használ. A szókészlet fejlesztését is segíti az óriás scrabble társasjáték, amivel többször játszhattak a város iskolásai, és négy napig a Kisfaludy színpad mellett állt az Arany János életútját bemutató Arany-busz is.

Kovácsné Papp Szivia már második alkalommal hozta el a Szent Benedek Iskolából a sport és a rendészeti osztály legérdeklődőbb diákjait. Mint elmondta, a gyerekek szívesen jönnek játszani és szívesen tanulnak a közös versmondásra. Idén a testvérvárosokat is bevonták a programba, a szavalóversenyre érkeztek fiatalok az ország több pontjáról és a határon túlról is. A közös versmondásba pedig bekapcsolódtak Debrecen, Szolnok, Komárom, Gyula és Kecskemét iskolásai.

A magyar nyelv napját 2011 óta ünnepli az ország. 1844. november 13-án az országgyűlés elérte, hogy a magyar a közélet és a politika hivatalos nyelvévé válhasson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában