Szemet szemért?

Közel áll hozzám az Erőszakik és a Hét pszichopata rendezőjének világa, stílusa, kifejezésmódja. Legújabb munkája kicsit más, mégis, aki látta valamelyik filmjét, nagyjából tudta, mire számítson.

Mildred (Frances McDormand) lányát hét hónapja megölték, a rendőrségnek nem sikerült elfognia a tettest. A gyászoló és dühös nő megunja a tétlenséget, és óriásplakátokon keresztül vonja felelősségre a hatóságokat, amiért nem tettek meg mindent az ügyben. Ez persze nem tetszik a rend őreinek, és csúnya viszály alakul ki a felek közt.

A történet találó, fajsúlyos és igen merész. A helyszín a címszereplő déli kisváros, tele egyszerű emberekkel.

A plakátoknak hamar híre megy, az esetet felkapja a média, a felek egymásnak esnek. Mildred igazságot akar vagy legalábbis valamit, amibe kapaszkodhat, a köztiszteletben álló rendőrfőnök viszont bizonyítékok hiányában tehetetlen. A város együttérez a nővel, de nem támogatja a hatóságok gyalázását. Ezt az ördögi kört ragadta meg szen-zációsan McDonagh, de nem elégedett meg ennyivel, sokkal mélyebbre ásott. A Három óriásplakát egy fekete komédia, véresen komoly témákkal. Egy extrém érzelmi hullámvasúton találjuk magunkat. A humor olykor kínos, máskor kacagtató, de mindig ott lappang a háttérben a fájdalmas valóság. A másodperc tört része alatt törünk ki nevetésben, vagy épp fagy le az arcunkról a mosoly. Ebbing nem az a kisváros, ahol úgy intézik a dolgokat, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A legjobb példa erre a rasszista rendőr, Dixon (Sam Rockwell Oscar-esélyes alakítása) karaktere. Igazi kókler, aki bálványozza a főnökét, meggondolatlanul cselekszik, és rendre bajba keveri magát. Mégis ő a film egyik ütőkártyája, hihetetlen jellemfejlődésen megy keresztül, s noha egy suttyó marad, másként tekintünk rá idővel. McDonagh nem söpri a szőnyeg alá a problémákat, és olyan témákról beszél, amikről manapság sokan nem mernek. Ez kezdetben közhelyesnek hat, de szó nincs felületességről. Ezt támasztja alá a briliáns forgatókönyv, ami, megkockáztatom, évek óta a legjobb hol-lywoodi munka. Koherens, változatos, és nem hiányoznak belőle a csavarok sem.

McDonagh még az annyira elcsépelt üzenetet is zseniálisan tudja közölni, hogy az erőszak nem old meg semmit. Nem rágja a szánkba a mondanivalót, hanem pazar dialógusaival és fordulataival éri el a kívánt hatást. Itt az Oscar- szezon, jönnek a jobbnál jobb filmek, de aki meg akarja fejelni McDonagh moziját, annak fel kell kötnie a gatyáját. Tény, hogy nem tömegfilmről beszélünk, de aki vevő a különleges, merész témájú alkotásokra, az garantáltan jó ló-ra tesz a Három óriásplakáttal. Vicces, ugyanakkor tragikus, szórakozott, mégis teljes mértékben komolyan vehető. Amíg léteznek ilyen alkotók és alkotások Hollywoodban, addig van okunk reménykedni, mert a mozi él és virul, csak épp másféle óriásplakátokkal kell rá felhívni a figyelmet.