Nyelvében él a nemzet(iség)

2018.07.04. 19:17

Imával, énekszóval és zarándoklattal őrzik a hagyományokat

Első ízben szerveztek zarándoklatot, kórustalálkozót a megye valamennyi német nemzetiségi kórusának részvételével az anyanyelvi népéneklés és imádság újraélesztésére Pápán.

Laskovics Márió

A rendezvény a csoportok közös, Fő utcai felvonulásával kezdődött. A zenészek mögött bordó ruhában Pillerné Fódi Ilona, a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Fotó: Laskovics Márió / Napló

A Veszprém Megyei Német Önkormányzat, a Megyei Német Önkormányzatok Közössége és a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat (PNNÖ) vasárnap első ízben, hagyományteremtő céllal Pápán tartotta zarándoklatát, melyen a megye összes német nemzetiségi kórusa, énekkara képviseltette magát. A rendezvény a csoportok közös felvonulásával kezdődött a Böröczky-dombtól a Nagytemplomig, ahol Mail József apát, plébános német nyelvű szentmisét celebrált, valamint megáldotta a Sarlós Boldogasszony ünnepe alkalmából elhozott virágokat, gyógynövényeket. A résztvevőket fellépésük előtt Pillerné Fódi Ilona, a PNNÖ elnöke, majd Heilig Ferenc, a megyei német önkormányzat elnöke köszöntötte.

A rendezvény a csoportok közös, Fő utcai felvonulásával kezdődött. A zenészek mögött bordó ruhában Pillerné Fódi Ilona, a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Fotó: Laskovics Márió / Napló

– Fontos számunkra, hogy ne csak a népdalkincset gyűjtsük össze és adjuk tovább a jövő nemzedéknek, hanem az egyházi énekeket, hagyományokat is. Remélem, hogy az örömteljes pápai helyszínt követően még sok hasonlót szervezünk szerte a megyében – mondta Pillerné Fódi Ilona.

– Vallom, hogy a hazai németséget minden történelmi nehézség – kitelepítés, vagyonelkobzás, internálás – közepette összetartó közösségük mellett erős hitük tartotta meg. A téeszesítés szétzúzta a paraszti életet, a családi és faluközösségeket. Elköltöztek a fiatalok, magukra maradtak az öregek, megtört a folytonosság az anyanyelv használatában, és meggyengült az istenhit. A nyelvhasználat és az anyanyelvi egyházi ének támogatása manapság égető feladatunk, ennek érdekében 2015-től a németek lakta településeken német nyelvű szentmiséket és egyházzenei koncerteket szervezünk a két-három szólamú német népéneklés és imádság újraélesztésére. Szerencsére ezt a kórusok is missziónak tekintik, megkönnyítésükre kiadtunk 172 bakonyi német egyházi népéneket – közölte Heilig Ferenc.

A rendezvényen 19 település 20 kórusa vett részt több mint 300 taggal Fotó: Laskovics Márió / Napló

A tizenkilenc település húsz kórusának több mint 300, zarándoklatra érkezett tagja előzetesen gyakorolta az énekeket, amelyek végül a Nagytemplom nyújtotta akusztikában csengtek össze. A kórusok, vegyes karok csoportosan, három blokkban, majd a végén együtt daloltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában