Fókuszban az értékeink

2018.12.09. 19:41

Szabadegyetemi programot tartottak az iszkázi faluházban

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület szervezésében szabadegyetemi programot tartottak a minap az iszkázi faluházban.

Borsos Renáta

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület produkciója nagy sikert aratott

Fotó: Bánhelyi József

A rendezvény a Somló környékének értékeiről szóló előadásokkal indult, majd egy rendhagyó képviselő-testületi ülés keretében útjára indították a Hunyor–Marcalmente Tájegységi Értéktárat, végül kulturális műsorral a helyi értékekre irányították a figyelmet.

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület produkciója nagy sikert aratott Fotó: Bánhelyi József

Az eseményen Iszkáz polgármestere, Cseh József elmondta: a Kovács Norbert „Cimbi” vezette kiscsőszi hagyományőrzők tevékenységének köszönhetően olyan 15 esztendőről számolhat be Iszkázt és a térséget illetően, amelynek tartalma és minősége van. Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület nevében Kovács Norbert „Cimbi” úgy fogalmazott, a kis falvak elnéptelenednek, mert a fiatalok elvándorolnak. Ezt a folyamatot kellene megfékezni, és élhetővé tenni a térség településeit. Ha ez nem így történik, ezek a falvak néhány évtized múlva üresek lesznek omladozó házaikkal.

– Akár fizikai, akár szellemi mivoltukban rengeteg érték vesz körbe minket. Azt szeretném, ha ezek a falvak a gyermekem jövőjét tudnák majd adni, muszáj jövőt építenünk – jegyezte meg.

Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke és Papp Tamás, a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság elnöke elmondta, a megyei önkormányzat támogatja és ösztönzi, hogy a kistelepülések önkormányzatai és civil szervezetek helyi értéktárakat hozzanak létre. A térségben élőket a helyi értékek jellemzik, a megyét a megyeiek, míg az országos értékeket a hungarikumok. Az utóbbiak alapján tudnak beazonosítani minket Európában és az egész világon. Felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben felkutatnak olyan értéket, amely túlnő a térség határain, akkor azt a Veszprém Megyei Értéktárnak jelezzék, hogy ha úgy ítélik meg, megyei értékké nyilváníthassák.

A térségről ifj. Vasuta Gábor természetfotós Csodálatos napok a Somló körül címmel tartott előadást. Tornai Tamás borászszemmel a Somló értékéről, történetéről, a híres somlói juhfarkról is szót ejtett. Dukai István tanár egy rendhagyó történelemóra keretében a Somló történetéről beszélt a hallgatóságnak. Kifejtette, a vidék története nem lezárt, mert az ősök példáját követve folytatható. A programot a rendkívüli testületi ülés követte, a Hunyor–Marcalmente Tájegységi Értéktár útjára bocsátásával.

A rendezvény kulturális műsorral zárult. Fellépett az Iszkázi Nyugdíjasklub népdalköre, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület táncosai, és népdalokat adtak elő a csöglei iskola diákjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában