A Laczkó Dezső Múzeum lépcsője alól került elő a szablya

– A szablyát a lépcső alatt, egy befalazott holttérben találták. Évtizedek óta ott heverhetett már, valaki egykor talán behozta a múzeumba, félretették, azután ott felejtődött, és elé húztak fel egy falat – mondta el Rainer Pál történész, régész muzeológus a nemrég talált szablyáról.

A kard meglehetősen rossz állapotban maradt fenn, mutatott rá a szakember, hiányzik a markolat faburkolata, akárcsak a markolatlemeze, a markolatkosara sérült, a rozsda helyenként a hüvelyt is kimarta. A fegyver restaurálható, a szakszerű tárolás érdekében pedig – hiszen a múzeum raktárában kap majd helyet – elengedhetetlen a tisztítás, javítás. Rainer Pál kiemelte, több száz, több ezer ilyen kard maradt fenn világszerte jobb állapotban is, így ez a darab nem számít ritkaságnak.

– Ezt a kardot a császári királyi hadsereg lovasságánál 1845-ben rendszeresítették, ez volt az első olyan kard, melyből az egész lovasság egységeset használt. Korábban a könnyű- és a nehézlovasságnak eltérő kardjai voltak. Szabályzatban ugyan pontosan megszabták, hogy kell kinéznie egy fegyvernek méreteit, formai jegyeit tekintve, ám ez alapvetően a legénység fegyvereire vonatkozott, akik a kincstártól kapták a felszerelésüket. A tisztikar velük szemben saját magának készíttette a felszerelését, illetve kész darabokat vásárolhatott egy fegyverművesnél. Hogy ki milyen fegyvert csináltatott, az azon múlt, hogy milyen volt az ízlése, illetve milyen vastag a bukszája. Így, bár ugyanarról a típusról beszélhetünk, a tiszti kardok között méret, díszítettség, külalak tekintetében nagyon változatos darabok maradtak fenn – mondta el Rainer Pál, aki a nemrég talált szablyát is bemutatta.

– Ez határozottan egy tiszti kard, a legénységi fegyverek sokkal robusztusabbak, erőteljesebbek. Pengéje a szokásosnál vékonyabb, mérete összességében kisebb, ebből azt feltételezhetjük, hogy egy kisebb testalkatú ember használhatta. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt – bár ekkorra már rendszeresítették – még ritkán használták ezt a típust. A lovas legénység zöme, a huszárok és az ulánusok ekkor még inkább a korábbi, 1824-es lovassági szablyát használták, melynek még nem volt ilyen széles markolatkosara, ám a tisztek körében már helyenként ez az 1845-ben rendszeresített típus is előfordult.

Rainer Pál felhívta rá a figyelmet, a tiszti szablyák markolatkosarát áttört növényi indákkal, a legénységét kerek furatokkal látták el, ezzel az eljárással pedig, amellett, hogy a kézfejet ugyanúgy védték, könnyebbé is tették a fegyvert.

– Az építkezésen előkerült fegyvertípus egyik legjellegzetesebb vonása, hogy a tiszti kardbojt befűzésére szolgáló hosszúkás áttöret a markolatkosárnak a pengével átellenes végén jelenik meg, ám ezt kizárólag az 1845-es szablyáknál alkalmazták. Az áttöret később, 1850-től megkettőződik, és átkerül a markolatkosár széles végére, ezentúl pedig ott is marad, a további típusoknál is.

– A legénység markolatszíja erős bőrből készült, arra szolgált, hogy a katona a fegyvert a csuklójára erősítse. Így, ha közelharc közben kiütik a kardot a kezéből, akkor a lovas katonának ne kelljen a lóról a földre ugrania és a kardját keresgélnie, mert közben valószínűleg harcképtelenné teszik. A tiszti kardok esetén ez a markolatszíj arany kardbojttá szelídült, melybe szintén bele lehetett fűzni a csuklót, de ez nem volt olyan masszív, mint egy markolatszíj. Az arany kardbojt egészen 1945-ig a tiszti rang, a tiszti méltóság szimbólumaként jelent meg a kardokon. Emellett a pengét is díszíthették, a szabadságharc idején nagyon gyakori volt, hogy a március 15-ei forradalom dátuma megjelent a kard pengéjén valamilyen formában, de ez a bécsi forradalomra is jellemző volt: itt március 13-ai, 14-ei dátumokat is találunk.

A szabadságharc idején, de az egész korszakban népszerűnek számított A hazáért és a szabadságért felirat, a magyar címer, de a keresztény hazafias érzelmekről árulkodik az ugyancsak a Laczkó Dezső Múzeum raktárában fellelhető, Szűz Máriát, Magyarország patrónáját ábrázoló kard­penge is. A később készült díszfegyvereken még utólag is megjelentek a forradalomra és szabadságharcra utaló feliratok, dátumok.

Rainer Pál kiemelte, a felújítás során megtalált kard hüvelyét és markolatát valószínűleg utólagosan nikkelezték, ám a nikkelezett fegyverek használata csak 1870 táján kezdődött, és inkább a 19. század végétől, a 20. század kezdetétől vált bevett szokássá. – A nikkelezés miatt feltehetjük, hogy a fegyver, miután valóban használták, a későbbiekben lakásdísz szerepét tölthette be, egy úri család szalonjában például, vagy egy íróasztal felett.

Rainer Pál hozzátette, az 1845-ös típusú lovas tiszti szablyák egyik extra kivitelű, markolatán nagyítóüveggel is ellátott példánya Görgey Artúr honvéd altábornagy (1818–1916) részére készült. A tábornok rövidlátó lévén a táborban gyakran nagyítóra szorult az iratok, térképek tanulmányozásánál. Ez a fegyver jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Görgei 200 című, a tábornok születése 200. évfordulójára rendezett kiállításon tekinthető meg. Az ismertebb ’48-as alakok közül ugyancsak ilyen, 1845-ös szablyát használt még Damjanich János és Lázár Vilmos aradi vértanú, valamint Petőfi Sándor is.