2019.04.27. 11:30
A romantika nagy magyar írójára emlékeznek egész hétvégén
Jókain keresztül nagyon meg lehet szeretni a magyar embert, a magyar életet, büszkék lehetünk történelmünkre, magyarságunkra, hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának művészeti rektorhelyettese pénteken a Jókai-napok ünnepélyes megnyitóján Balatonfüreden, az író emlékházánál, ahol Jókai Mórra, a magyar romantika egyik legnagyobb írójára, Balatonfüred ikonikus alakjára emlékeztek.
Hári Lenke alpolgármester és Bóka István polgármester megkoszorúzza Jókai Mór szobrát.
Fotó: Balogh Ákos
Vidnyánszky Attila főigazgató, egyetemi művészeti rektor-helyettes emlékeztetett, amikor Laborfalvi Róza, Jókai felesége 1848. március 15-én feltűzte a Nemzeti Színházban a kokárdát az író szíve fölé, egy életre eljegyezte a színházzal, amelynek évtizedeken át sok színdarabot írt. A szónok rámutatott, talán ennél is fontosabbak az író prózái, regényei, amelyek kincsestára a filmművészetnek, a színházakban a mai napig jelen vannak. Mint mondta, Jókai olyan hősöket, példaképeket állít elénk, akikbe lehet kapaszkodni, akikkel lehet azonosulni. A néző ma is ugyanazt várja a színháztól, mint száz évvel ezelőtt, és erre a Jókai művek kiválóan alkalmasak.
A főigazgató úgy fogalmazott, Jókain keresztül nagyon meg lehet szeretni a magyar embert, a magyar életet, büszkék lehetünk történelmünkre, magyarságunkra. -Nemcsak az a dolgunk, hogy a fiataloknak a szakmát átadjuk, hanem az is, hogy emberi módon megtanítsuk őket hinni, lenni ebben a nem egyszerű világban. Megtanítsuk őket a közösség szolgálatára, ahogy azt legnagyobbjaink tették. Ez nagyon komoly feladat, amelyben szövetkeztünk Füreddel, nekünk nagyon sokat jelent az, hogy a diákjaink itt lehetnek. Balatonfüreden keresztül nagyon meg lehet szeretni ezt az országot, a csodáját, szépségét, fogalmazott Vidnyánszky Attila.
Bóka István polgármester Jókai: A magyar Tempevölgy című novellájára utalt, amelyben az író bemutatja a Balaton-felvidéket, és amiről Balatonfüred, országszerte ismert irodalmi folyóirata a nevét kapta. A polgármester büszkén említette meg, Füred ad otthont az országos Jókai konferenciáknak, amelynek anyagát kiadják, és ez a felsőoktatásban tananyag. Bóka István hozzáfűzte, Jókai művészete, romantikája, a világ, amit benépesített hőseivel nem pusztán a múlt egyik darabja. Az a világ, amit gyönyörű magyar nyelvünkkel teremtetett, olyan értékekre épül, amelyek ma is érvényesek: hősei az Aranyemberek, Baradlay Richárdok, Kárpáthy Zoltánok, akik segítenek a mai világban való eligazodásban. Ezért kell kultuszát ápolni, újra és újra olvasni!
A polgármester külön súlyt helyezett a színházra, Füred reformkori kulturális, szellemi hagyományaira, amikor Kisfaludy Sándor megalapította a kőszínházat, ahol a nemzet nagy színészei is otthonra leltek. A füredi deszkákon mások a magyar színházi élet legjobbjai léptek, és lépnek fel. Az élő legendákon kívül fiatal, tehetséges színészek tanáraikkal együtt egyre gyakrabban látogatnak ide, darabjaikkal. -A színház, a dráma évszázadokra visszatekintő hagyománya újabb lendületet kap azzal, hogy a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karával együttműködési megállapodást kötünk, mondta.
A megállapodást a Kaposvári Egyetem, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. és az önkormányzat kötötte, amit Vidnyánszky Attila művészeti rektor helyettes, Schmidtné Kositzky Anett ügyvezető igazgató és Bóka István polgármester írt alá. Azt a célt tűzték ki egyebek mellett, hogy hogy fellépési lehetőséget biztosítanak az egyetem diákjainak Balatonfüreden.
A megnyitón, ahol az ifjúsági fúvósok fogadták a vendégeket, Kéri Kitty, a füredi Kisfaludy Színház igazgatója Jókai Mór: Az én színpadi életem című önéletrajzi írásából olvasott fel részleteket, majd koszorúkat helyeztek el Jókai szobránál. A szervezők az irodalom, a művészet és a gasztronómia jegyében egész hétvégén gazdag programsorozattal emlékeznek a legendás íróra, aki előtt május elsején majálissal tisztelegnek.