Duda Éva Társulat – A disztópikus utópia A Tánc Fesztiválján

A darab közel két évig tartó alkotói szünet után keletkezett. Az előadás címe ebben az értelemben félrevezető lehetett azok számára, akik fürkészték az előadásban azt a „jobb világot”, amit az utópia szó előrevetít.

A kezdeti képben a táncosok nem bírnak lépni, önmaguk börtönébe zárva agonizálnak, majd állatias, agresszív, capoeira-szerű harci motívumok rajzolódnak ki. Ez a zene és fények által, a táncosok állatias ordításával még nyomasztóbb, még sötétebb képet festett. Ezt az erősen nyomasztó részét a darabnak több, kisebb humoros ponttal törték meg, amely valamelyest enyhített a morózus képen.

Ezt a hosszan kitartott erőteljes taktust aztán sok-sok kisebb követte, amelyben a társadalmi és szociális problémák domborodtak ki. – Arról szól a darab, hogy hová tartunk tulajdonképpen? Nem is igazán utópia ez, hanem inkább egy látlelet – mondta el Duda Éva az előadás után megrendezett beszélgetésen.

A színpadon, akárcsak a világban zűrzavaros, apokaliptikus képek és mozgások jelentek meg. A fiataltól az idősekig, a magastól az alacsonyig, a teltebb és vékonyabb, mindenféle bőrszínű emberek táncoltak a darabban. – Azt éreztem, hogy szeretnék valami olyasmiről beszélni, ami az emberségünkről szól, ebben az esetben nagyon fontos a különbözőség. Az is benne van, hogy egy picit legyünk már elfogadóbbak – tette hozzá a társulat vezetője.

A darab megosztó, de erőteljes érzéseket váltott ki a nézőkből. Voltak, akiket felzaklatott, és voltak, akik látták az előadás végén megcsendülő utópiát. A lényeg talán mégis az, hogy senki sem maradt közömbös a Duda Éva Társulat előadása láttán.