Kalotaszeget hozta magával a Bakonyba a Zircen élő fafaragó

A „Magyar kézművesség 2019 és a II. Rákóczi Ferenc és kora kézműves szemmel” mottójú pályázatra két tékát és egy, a fejedelemről faragott féldomborművet készített. A kitüntetést a Duna Palotában vette át, ennek kapcsán beszélgettünk életéről, hitvallásáról, a faragás öröméről.

– Harminc éve élek Zircen. Bánffyhunyadon születtem, akkor még mezőváros volt, két bivalycsorda jött haza esténként a legelőről. Bivalytejen nőttem fel, nem szégyen az, a legfinomabb tej a világon. Magammal hoztam Kalotaszeget, a faragást, a mintákat, néhány szokást és a jókedvemet. Mindazt, amit nem tudtak elvámolni. Egykori diáktársam, Feri barátom mindig azt feleli a kérdésemre, hogy mit vigyek neki, ha látogatóba megyek hozzá, a jókedvedet hozd, semmi egyebet.

Kalotaszeg fővárosában nőtt fel, majd Kolozsváron végezte a szakmunkásiskolát, vasesztergályos lett. A katonaság után kezdett faragni.

– Volt egy barátom, nyugodjon békében, Kudor Feri, aki azt mondta nekem, nagyon jó kezed van, muszáj faragnod. Ma szégyellném megmutatni, amit először csináltam, de az ember túlteszi magát a dolgokon, egyre többet, egyre szebben faragtam, letisztult minden. Ha faragok, megnyugszom, a lelkem simogatja a fát. Az egy teljesebb, finomabb világ, nyugalmat ad. Kudor Feri barátommal gyűjtőutakra mentünk, Kalotaszeget Kallós Zoli bácsival jártuk, kopjafákat, székely kapukat, temetőket, régi házak homlokzatait néztük. Kedvenc mintám nincs, mindegyik kedves nekem, sokszor mondják, túl sok a tárgyaimon a minta, azt válaszolom, nem baj, sok marad utánam, ha már nem leszek, ilyen egyszerű az egész.

Farag tékát, tükröt, tálcát, sámlit, bölcsőt. Olyankor megáll számára az idő. Alkotásában benne van a tudása, a lelke, az erdélyi gyökere, a megrendelő iránti szeretete, tisztelete.

– Kalotaszegen minden tárgyat kidíszítettek, udvarláskor az kapta a legcsinosabb lányt, aki a legszebben faragott. Először kigondolom a mintát, megrajzolom, ha úgy érzem, nem jó, változtatok. Aztán fogom a vésőt, hallgatom a kalotaszegit, Berecz Andrást, szépen telik az idő.

Fenyőből nem szeret faragni, azt mondja, az csak szalonnasütéshez tűzgyújtónak jó. Minden gyümölcsfa tökéletes, a barack, a szilva, a dió, a cseresznye, a körte, az alma, a barack csodálatos. Kedvence a juhar. A lényeg, az anyag ne szakadjon szálirányba. Meghatódva idéz fel egy emléket, mely a budai várban esett meg.

– Egy éve egy juharfa bölcsőm volt ott, fiatal pár vette meg újszülött gyermeküknek. A napokban találkoztunk, újra jött az apa a kisfiúval, mondván, tizenegy hónaposan teljes biztonsággal elkezdett járni, esés nélkül, a bölcső hozzásegítette az egyensúlyérzet kialakulásához, hiszen a magzatvízben is mozog a gyermek, a bölcső ennek folytatása. Olyan boldog voltam, hogy nagyon. Van egy „vándorbölcsőm”, szilvafából, most éppen Nemesvámoson van egy barátomnál, az unokáját ringatják, ő a tizedik gyermek benne, az unokáimnak készítettem, de volt már Németországban is. Kérik, akik ismernek, szívesen odaadom, nem kérek pénzt érte, minden kisgyermek nevét belevésem. Ezektől a dolgoktól az ember lelke egy kicsit megnyugszik. Volt negatív élményem is. Egy alkalommal egy férfi, a faragott tékát nézve így szólt a feleségéhez, nézd asszony, egy villanyóraszekrény. Mintha a szívembe döfte volna a kést, nem szóltam, hogy szólnék, úriember nem vaddisznó.

Zircen otthon van – sajnos szeretett feleségét a közelmúltban elveszítette –, nagyon sok barátja van. A Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület a megye szinte minden városában kiállításokon mutatja be tagjai, így Mánya János remekeit is.

– A mesterségek ünnepén, amikor faragtam, odajött hozzám egy hölgy, megsimogatta a kezemet, mondván, az Isten áldja meg a kezét. Amikor valaki rácsodálkozik az alkotásaimra, látom, érzem, van valami értéke a munkámnak, ha látom, hogy csillog a szeme, nem könnyezik, de megjelenik valami a szemében, az mindent elárul – mondja végezetül.