2020.05.26. 11:00
A szabadban táncoltak a néptáncosok Várpalotán
Rendhagyó táncos népzenei koncertet láthatott a napokban Várpalotán két helyszínen is a közönség. A belvárosban és az Ady-lakótelepen a Duna Művészegyüttes tagjai perdültek táncra a Göncöl zenekar kíséretével.
Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló
A koronavírus-járvány miatt a több mint fél évszázados múlttal bíró folklórformáció tagjai sem léptek színpadra az elmúlt két hónapban, a közös táncos próbák helyett is otthon gyakoroltak egy előre kiadott szakmai tematika alapján, tudtuk meg Zsákay Júliától.
A Duna Művészegyüttes kommunikációs menedzsere elmondta, együttesük arra vállalkozott, hogy a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében útjára induló meglepetés-koncertsorozatnak is részesei lesznek, amelynek fókuszában a térzene átgondolt, a vírushelyzetre koreografált verziója áll. Várpalotán azonban nemcsak zenét hallhatott, hanem táncos produkciót is láthatott a közönség a belvárosi Táncsics utcán, illetve a Kálvária városrészben található Szabolcska utcában. A Duna Művészegyüttes tánckarának vezetője, a helyi Cserregő Néptáncegyüttest is vezető Soós Gyula András és partnere, Horváth Eszter, a művészegyüttes szólistája táncolt a palotai utcákon és tereken.
– Régóta terveztük már, hogy a művészegyüttes is részt vegyen egy ilyen köztéri akcióban. Örülök, hogy összejött. A produkciót a járványügyi előírások miatt csak úgy tudtuk kivinni az utcára, ha olyanok táncolnak együtt, akik a magánéletben is egy párt alkotnak. Eszter és András esetében ez megvan, külön öröm, hogy Várpalotához is kötődnek, így kiváló helyszín volt az előadásra a település
– mondta Juhász Zsolt.