Színházi hangosítók: Amikor kevés a kimondott szó, akkor van rájuk szükség

Mikroportbeázást, kábelszakadást is úgy kell azonnal megoldaniuk, hogy a nézők ne vegyenek észre semmit. Csak azt érezzék, minden jól szól.

Tőlük hangos az egész színház – ezzel kezdte a Veszprémi Petőfi Színház hangosítóinak bemutatását Kellerné Egresi Zsuzsanna, aki a Petőfi Szalon ötlet- és házigazdájaként beszélgetett a három szakemberrel közönség előtt nemrégiben. Ugyanis ez a rendezvénysorozat azoknak a szakmáknak a művelőit helyezi reflektorfénybe, akiknek a munkája a nézőtérről láthatatlan, mégis nagyban hozzájárul az előadások sikeréhez. A nagyérdemű előtt, a színház előcsarnokában azt is elárulták az akusztikusok, hogy nem szívesen lépnének fel színpadon és szabadidejükben a csendet épp annyira kedvelik, mint különböző zenék – csakis jó minőségben – hallgatását.

Németh Ferenc, a hangosítótár vezetője elmondta, hogy amikor főiskolásként gólyatáborba utazott, a vonatra várva Pilinszkyt olvasott, pedig gyengeráramú üzemmérnöknek készült. Szerinte már akkor egyértelmű volt, hogy a műszaki dolgokat és a művészetet egyaránt szereti. Kollégája, akit szintén Németh Ferencnek hívnak, úgy véli, amikor kevés a kimondott szó, akkor van rájuk szükség. Meggyőződése, hogy nyolcadikosként, ballagáskor – amikor tönkrement az erősítő – jelet kapott. Akkor nem tudta megoldani a problémát, de középiskolásként rögtön stúdiós lett, az iskolarádióval, rendezvények hangosításával foglalkozott. Pásztor Károly pedig először díszítő volt a színházban, ott szerette meg mostani szakmáját.

Mikrofonokkal, jelmezbe rejtett mikroportokkal, díszletben elhelyezett hangszórókkal, zene-bejátszással foglalkoznak – ez is kiderült róluk. Ahogy elkezdődik egy új darab próbafolyamata, nekik is rögtön fontos szerep jut. Részt vesznek az alkotói munkában. Egyeztetnek a rendezővel, a zenei vezetővel, a karmesterrel és a színészekkel is, hangeffektusokat keresnek, vesznek fel. Digitális pultjukat jelenetről jelenetre beprogramozzák. A Titanicban például 24 vezeték nélküli mikrofont, mintegy harminc hangfalat használnak, utóbbiak hangerejét, hangszínét beállítják, azt is, merrefelé szóljanak. Ők játsszák be azt a hangeffektet is, ami a legendás hajó jéghegynek ütközését aláfesti. Pontosan tudják, hány tagja van egy-egy produkcióban a kórusnak. A nézők természetesen nem gondolnak bele abba, milyen összetett a munkájuk, csak azt érzik, minden jól szól.

Fontos a pontos ritmus – ezt jól tudják a hangosítók, akik megtanulják, mikor hova mennek a színpadon a színészek, a végszavakat is. Végig ott kell lenniük minden előadáson. Amikor például egy mozgatható díszlet elakadt, fejben gyorsan kapcsolniuk kellett. Jó döntést hoztak azzal, hogy nem indították el a következő hangeffektet, mert különben egy színésznek a kialakult helyzetben már csak kockázatosan végrehajtható mozdulatot kellett volna kiviteleznie. S mivel technikai eszközöket üzemeltetnek – és azok már csak olyanok, hogy elromolhatnak – mikroportbeázást, kábelszakadást is úgy kell azonnal megoldaniuk, hogy a nézők ne vegyenek észre semmit. A Tortúra című pszichothrillerhez pedig csaknem 160 hangbejátszást biztosítanak. Az előadás mintegy hatvan százalékához hangeffektek kellenek, pedig prózai darab. Ugyanis egy térben kell nyolc-tíz helyszín érzetét kelteni.

Mi kell ahhoz, hogy valaki a jó hangosítók közé tartozhasson? Először is elektronikai végzettség. Akusztikai tudás is, mert minden helyszínen más a hallható rezgések terjedése. A pszichoakusztikához is érteniük kell, ahhoz, a nézőkre hogyan hatnak egyes hangok, effektek. Igaz, egykor orsós magnóval dolgoztak, manapság számítástechnikai ismeretekre van szükségük. Bírniuk kell a lelki terhelést, nem pánikolhatnak. Feltétel náluk a zenei ismeret is, akárcsak a stressztűrés, főleg egy főpróbahéten.