A városrész lakói összetartanak

2020.09.22. 11:00

Bódén jó élni, mert remek a közösség

Utassy Istvánné új kiadványával, A múló idő kertje, Bódé című kötettel gazdagodott a városrész történelme. A könyvet a szerző mutatta be a városrészben rendezett ünnepségen a közelmúltban.

Tóth B. Zsuzsa

Utassy Istvánné saját, A múló idő kertje, Bódé című kötetét mutatta be a napokban a közösségi háznál

Fotó: Györkös József/Napló

Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő köszöntőjében úgy vélte, hogy a városrész történetének ünnepnapja lesz a kötet bemutatása.

– Jó érzés egy ilyen terület képviselőjének lenni, mert Bódén olyan lakók élnek, akik összetartanak, képesek a megújulásra és az emlékek megőrzésére – mondta a képviselő.

Utassy Istvánné arról beszélt, hogy a városrész közössége mindig mindenkit befogadott.

– A kötetet azért írtam, mert 70 éve csatlakozott Bódé a városhoz, hitt abban, hogy Ajka és Bódé is fejlődni fog. Talán az én generációm az utolsó, amelyik tagjainak még személyes emlékei lehetnek a szüleink világáról. Amellett tartozom ezzel a könyvvel Bódénak, ahol születtem, ahol boldog voltam és vagyok. Ámulattal adózom a településrész lakóinak, hiszen annyiszor tudtak felállni, volt jövőbe vetett hitük, amely működtetett énekkart, sportegyesületet, olvasókört, zenekart, dalárdát, volt vízimalom, szikvízüzem, hús, zöldséges, cipész, szabó, és sokan dolgoztak a bányában. Az Öcsről ide költözött Bódai család rangot adott a településrésznek – mondta a szerző. Elhangzott továbbá, hogy a kötetben néhány kivételtől eltekintve csak elhunyt személyeket említ, a hetvenes évekig mutatja be az ott élőket, egy-egy családon keresztül. A teljesség igénye nélkül mutatja be a régi falut és lakóit, a kapott fotókkal illusztrálva a bódéi hangulatot.

Utassy Istvánné saját, A múló idő kertje, Bódé című kötetét mutatta be a napokban a közösségi háznál
Fotó: Györkös József/Napló

Schwartz Béla ajkai polgármester méltatásában elmondta, hogy a kötet magánszemélyeket, de neves épületeket is bemutat.

– Ez egy nagyszerű könyv, élvezetes stílusban írta Irénke, új élményt adott az olvasása. Olyan kép rajzolódik ki a lapozgatása közben Bódéról, mely azt bizonyítja, hogy itt minden iparosszakma jelen volt. Ma már hihetetlen, hogy ennyi iparos, vendéglátó megélt Bódén. Attól tartok, hogy ilyen nem tud már lenni a városrész, de vannak még elemek a régmúltból. Például a bolgárkert újjávarázsolva él tovább, és itt van a kenyérgyár – mondta a polgármester, és gratulált a szerzőnek.

Az ünnepség a Bódéi Nosztalgia Nyugdíjas Klub vendégszeretetének köszönhetően közös vacsorával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában