Végre ismét „kiöntötték” a Sédet

Ha már a papírillat! Parádés volt a helyszín is, hiszen a Hősök kapujának teraszára várták a „sédeseket”. Arra a helyre, amelynek szomszédjában a Laczkó Dezső Múzeum kortárs üvegművészeti gyűjteményének kiállítóhelye van. Brányi Mária alpolgármester köszöntette az egybegyűlteket, és miután megjegyezte, hogy a jó kritikának mindig helye van, arról beszélt, hogy az egyik korábbi Sédben egy szobor elhelyezésével kapcsolatban kaptak egy kis ejnye-bejnyét, ami után a város vezetése döntött, és mára meg is van a helye az alkotásnak. A városvezető egyébként rendszeres olvasója a lapnak, ami szerinte minőségi és naprakész.

Géczi János író, képzőművész, a folyóirat szerkesztője azoknak a szerzőknek köszönte meg az odaadást, akik a járványhelyzetben is kitartottak. Örömmel mutatta aztán a kinyomtatott lapokat, mindjárt hármat, ráadásul egy időben.

A 27. számról szólva: az olvasók nem csalatkozhatnak, ismét tele van érdekes írásokkal. Az első mindjárt Palágyi Sylvia régész tanulmánya, aki a múzeum gyűjteményében található római üvegedényekről értekezett. Lélektől lélekig címmel a júliusi, Petőfi Színházban megrendezett programsorozatról csakúgy olvashatunk (Fürj Katalin tollából), mint Szabados Árpád festőművész szintén nyári kiállításmegnyitójáról, amit Keserü Katalin jegyez.

Beljebb lapozva Nyakas Krisztián mereng el a júliusi, presszókerti Pál Utcai Fiúk-koncertről PUF neki címmel. Egy másik könnyűzenei „hangversenyről” viszont nyolckockás fotóesszét láthatunk Gáspár Gábor szemén keresztül.

Engedjék meg, hogy kiemeljük Éltető Erzsébet kritikáját Can Togay Átmeneti ember című kötetéről, és Szőke Kavinszki András írását, amely a város egyik legújabb kedvencéről, Kolodko Mihály Őr című szobráról szól.

A Séd idei negyedik száma fellelhető az ismert terjesztési helyeken.