Megújultak a veszprémfajszi kálvária stációi

A keramikust közel három évvel ezelőtt keresték meg márkói műhelyében a Veszprémfajszi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a település önkormányzatának képviselői, hogy felkérjék a kivételes munkára. Hosszas előkészítés, pályázatok és engedélyeztetés után, 2020 februárjában kezdődhetett el a tervezés. Sajnos azonban a járványhelyzet lassította a képek elkészítését, mert Enyingi Mihálynak közben egy egészségügyi cég számára kellett sürgősen kerámiákat gyártania. Emiatt tovább tartottak a munkálatok, de szeptember közepére elkészültek az igazán látványos, új táblaképek.

– Éjszaka rajzoltam, nappal festettem a képeket, de nagyon lelkesen és szívesen csináltam. Nálunk nagyon sok a szériamunka, ezért a feleségem is segített ennél az egyedi megrendelésnél, ő az alapokat készítette el – mesélte lapunknak Enyingi Mihály. Megtudtuk: a márkói kálvária képeinél alkalmazott kétdimenziós kerettel szemben Veszprémfajszra háromdimenziós keret készült a képek köré, melyet nem döngöltek simára, hogy repedezett, kicsit kőhatása legyen. Ugyanakkor nagy kihívást jelentett az egyenes agyagtáblákat úgy elkészíteni és kiégetni, hogy azok ne „csattanjanak” el.

– Ez az egész nagyon izgalmas és nagy kihívás volt az első pillanattól, hiszen stációkat nem mindennap fest az ember. Ezt meg kell ismerni, utána kell olvasni, hogy az attribútumok is meglegyenek. 2009-ben a márkói stációnál készültem fel ebből, ezért nem ismeretlen számomra ez a világ, és nagyon szeretem is. Amit Márkón még nem mertem, vagy az idő hiánya miatt nem tudtam megoldani, ahhoz itt már bátrabban nyúltam – jegyezte meg az alkotó, aki ott dolgozta ki ezt az erősen kontúros technikát, amelynek az egyik nehézsége, hogy a színek másképpen mutatnak a felvitelkor, mint a kiégetés után. A végső színárnyalatokat ugyanis csak a máz hozza elő.

A készítés során Mihály először a figurákat rajzolta meg külön-külön, pauszpapíron. Mivel általában háromszereplősek a képek, utána összehozta a képkeretben az alakokat. Mint mondta, volt úgy, hogy egy-egy figurát hétszer-nyolcszor is átrajzolt vagy újrarajzolt, amire összeállt az egység a képeken. Később egy különleges, saját fejlesztésű módszerrel vitte át a szereplőket a kerámiaalapra, majd következett a kontúrozás. A festés során először vizes bázisú festékekkel dolgozott, majd akvarell- és olajfestéshez hasonlóan színezett.

Nem használt nagyon harsány színeket, ami részben az alkalmazott technikának a sajátossága is. Kaolint is tett a mázba, amelytől keményebb és időtállóbb lett a végtermék. A táblaképek sarkainál fényes mázat használt, míg magát a kompozíciót matt mázzal vonta be, hogy a délnyugati fekvésű stáció képei a napsütésben se csillogjanak. A máz alatti festést és az égetést úgy kellett kitalálnia, hogy magas tűzön, 1200 fokon égetve fagyállók is legyenek a táblaképek, és a színek is jól kijöjjenek rajtuk.

A 14 táblakép közül egyik kedvence az, amelyen Veronika megtörli Krisztus arcát. Ennek a képnek a harmadik verziója került ki Fajszra. A keramikus az elsőnél nem volt teljesen elégedett Veronika ábrázolásával. A második példány festésekor észrevette, hogy elrepedt a kép, ezért elkészítette harmadszor is.

Enyingi Mihály azt kérte Fertig József polgármestertől, hogy a képek méltó helyre kerülhessenek, ezért a stációkat felújították. A kőművesmunkákat az időközben tragikusan elhunyt Libisch József kezdte el, majd fia, Péter fejezte be. Ő és barátai rakták be a képeket a stációk kazettáiba.

– Nagyon jó volt a végén a helyükön látni a képeket. A feleségemmel addig ott voltunk, amíg az utolsó kép is a helyére került – emlékezett vissza Mihály, aki szerint az alkalmazott technikának köszönhetően ezeknek a képeknek száz év múlva is pontosan így kell majd kinézniük.

A veszprémfajsziak elégedettek és nagyon örülnek az új táblaképeknek, de az önkormányzat a járványhelyzet miatt még nem döntött a megújult stációk felszentelésének időpontjáról. Fertig József polgármester elmondta, hogy a Sáska Tibor által készített régi képeket restaurálás után a helyi templomban helyezik majd el.