Scherer Péter: A színház, az a szerelem

Miért tartja fontosnak, hogy középiskolákban előadott színházi produkcióknak is a szereplője, rendezője legyen, amellett hogy népszerű, sikeres tévésorozatokban, mozi­filmekben is módja van sok embernek fontos gondolatokat, érzéseket közvetíteni?

– A színház, az a szerelem. Úgy gondolom, színház nélkül lehetetlen színésszé válni. Nekem azáltal sikerült. Hiába volt mozi- és tévéfilmekben is munkám. A színházban tud a színész igazán fejlődni, tudja a saját korlátait átlépni, a falait kitapogatni és ledönteni. Amit így elért, azt tudja aztán megmutatni például a tévén keresztül is. Az ifjúsági színház különleges műfaj. Bár nem hiszek a véletlenekben, ez véletlenül jött az életembe. A Kréta Körnek voltam hat évig a tagja. Amikor feloszlott ez az erős társulati forma, űr maradt a csapat több tagjában is. Bennem is. Összefutottam egy alkotókollégámmal, aki azt javasolta, hogy egy tanár széteséséről szóló német ifjúsági darab átiratát olvassam fel diákoknak. Ez volt a Klamm háborúja. Kifejezetten osztálytermi produkció. A főszereplő német irodalmat tanít, és konfliktusba kerül az osztályába járókkal, akiket az elő­adásokon a nézők játszanak. Több mint háromszázszor adtam elő, megszerettem ilyen módon az iskolákba járni. Előfordult, hogy naponta háromszor eljátszottam egy-egy városban. Az előadások után pedig a diákok drámafoglalkozás keretében feldolgozzák a látottakat. Számomra élményt jelentett ilyen módon is találkozni a fiatalokkal. Tetszett, hogy vállalták a véleményüket. Először kicsit unottan ültek be az elmaradt fizika- vagy matematika­óra helyett az előadásunkra, aztán elkezdte beszippantani őket a történet. S amikor már két éve játszottam a Klamm háborúját, jött az ötlet egy másik kollégámtól, hogy ha már benne vagyok egy ilyen iskolai előadás-sorozatban, a drogról is érdemes lenne hasonlót készítenünk. Ahhoz nem találtunk alapanyagot, de megszületett A gyáva, részben mi írtuk, függők elmondásait használtuk fel. Létrejött A vakság, az Ady, Petőfi és a Soha senkinek című darab is és egy a kézmosás fontosságáról. Aztán a 7 nap. Foglalkozunk ily módon a fogyatékosokkal, a depresszió- val, az iskolai agresszióval, a családon belüli erőszakkal. Az egyik adta a másikat, és szinte a missziónk lett a tantermi színház projektje. A veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia munkatársai révén a megye számos középiskolájában jártunk, börtönben, rehabilitációs intézetben is. Fantasztikus szakembereket ismertem meg, akikkel jó együttműködni. Eljöttek megnézni a darabjainkat Budapestre, és egy pályázat segítségével szervezik meg, hogy több helyre eljussunk Veszprémben, a környéken.

Hogyan érik el az előadások során, hogy a diákok ne azt érezzék, a szájukba akarnak rágni egy újabb felnőttes okosságot?

– Egyrészt fontos a témaválasztás, de persze ettől még lehetne unalmas, érdektelen az előadás. Fontos az is, hogy a szöveg hiteles legyen. Szükség van tehetséges színészekre, akik a színházi szcenika nélkül magukra tudják irányítani a figyelmet. Ha a színész személyisége olyan, hogy oda kell rá figyelni, akkor az általa alakított karakter telibe talál. És szükség van humorra is. A legdurvább témákban is keresem a humort, ahogy a könnyedebb darabokban a mélységet. Meg tudjuk teremteni a közvetlenséget az osztálytermekben, olykor civil módon játszunk, gyakran kiszólunk a közönséghez. Például az első sorban ülő diáknak azt mondjuk, hogy „Jó a csukád”. Persze nem minden ok nélkül, hanem akkor, amikor arról van szó, hogy egy drogos mások értékeit ellopva, eladva igyekszik pénzhez jutni. A nézők is részesei lehetnek így az előadásnak.

Apa és fia, generációk közötti kommunikációs gondok, drogba, más függőségbe menekülés karrierválság, kilátástalanság miatt… Mintha ezek a témák ma többeket érintenének, mint régen.

– Korábban is voltak ilyen gondok, csak nem drog volt, hanem alkohol, Technokol Rapid, füves cigi. Addiktológus szakértőt is bevonunk alkotófolyamatunkba, és az előadásnak erősnek kell lennie, hogy miután megnézték, még ahhoz is legyen kedvük a diákoknak, hogy végigüljék a darab történéseit feldolgozó, szakértő vezette beszélgetést. S hozzá is akarjanak szólni az eszmecseréhez. Itt méretik meg az elő­adás, ekkor derül ki, hatott-e a hallgatóságra. Egyébként nem gondolom, hogy szüleinknek kevesebb gondjuk volt, csak talán ma több a csábítás. Az alkoholfogyasztás aránya tekintetében régóta elöl van a világban hazánk. Tökéletes szülő pedig nincs, elég jó szülőnek kell lenni, az is életre szóló feladat. Utat találni gyermekünkhöz, akinek aztán muszáj önmagáért felelősséget vállalnia. Nem ő akarta, hogy megszülessen, és gyerekkorában mindent a szülei szűrőjén keresztül érzékel, így tanulja a szeretetet, a kommunikálást, és ebben óriási felelősségük van az őt nevelőknek. Ők szolgáltatják neki a mintát.

Gyakran láthatjuk a képernyőn. Sikeres tévésorozatok főszereplője, például a Válótársaknak és az Apatigrisnek. Ezekben a vidámabb, de komoly családi gondokkal foglalkozó darabokban, az alakított figurákban mit szeret?

– Sok mozifilmben szerepeltem a tévésorozatok előtt, sikeres közönségfilmekben is. Nem volt ambícióm, hogy tévésorozatokba is bekerüljek. A Válótársak előtt kerestek meg, hogy az egyik főszereplő, Dávid alakja passzol rám. Elmentem a castingra, pedig idősebb vagyok, mint a sorozatbeli karakter, és végül a hosszúra nyúló válogatás során elnyertem a szerepet. A szakmában ezt úgy mondjuk: „pofán csapott a szerep”. A rendező nagyon hitt bennem, és bejött a számítása, én sem gondoltam előre, hogy a nézők ennyire megszeretnek ebben a szerepben, és a szakma is várakozáson felül elfogadott. Úgy ért a siker, mint a fejemre esett tégla, bár Bulgakov azt írja a Mester és Margaritában, hogy sose magától esik senkire a tégla. Nagyon jó partnereim voltak ebben a sorozatban. Az én színészi pályámon azért hozott fordulatot, mert ezúttal családcentrikus, feleségét visszaszerezni akaró, gyerekeit szerető, jómódú, jól öltözött apát játszom. Korábban inkább a slampos autószerelő figuráját osztották rám, pedig a Válótársakban alakított szerep közelebb áll ahhoz, ahogy a hétköznapokban élek.

KORTÁRS MŰVEK ÉS KLASSZIKUSOK FELDOLGOZÁSA

A Nézőművészeti Kft. társulata független színházi és kőszínházi partnerekkel, alkotótársakkal együttműködve alkotóműhelyként tevékenykedik 2009 óta, tagjai: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László, Kovács Krisztián és Gyulay Eszter dramaturg. A repertoárt közösen alakítják ki. Művészeti tevékenységüket jellemzi a kortárs magyar szerzők műveinek színpadra állítása, klaszszikus művek feldolgozása kortárs olvasatban, és tantermi színházi projekteket valósítanak meg, korosztályi problémákat, társadalmi jelenségeket előadások keretében dolgoznak fel. A gyáva című produkció a Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása. Egy fiatal fiú mesél a gondolatairól, az érzéseiről, a családjával fennálló ellentmondásos kapcsolatáról és arról, hogyan kezdett drogozni, s milyen kínlódások árán sikerült leszoknia. És egy apa, aki mindezt végignézi, -hallgatja és -éli. Zavarba ejtően személyes párbeszédek és belső monológok, humoros és keserű helyzetek az élet rendhagyó sorsfordulatai közé ékelve. Hol csúszhatnak el a szándékok? Miért választjuk a „könnyebb” utat, ha úgy érezzük, az életünk zsákutcába ért? A szerepeket Kovács Krisztián és Scherer Péter játssza. Az előadás elnyerte a 2011-es VI. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját, a 2012-es Assitej Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé legjobb ifjúsági előadásnak járó Üveghegy-díját. A7nap című dráma kortárs angol regényadaptáció. Tűpontosan írja le az iskolai zaklatás folyamatát, váltogatva a támadó és az áldozat nézőpontját. 7 nap minden szépítés nélkül. A Nézőművészeti Kft., a Manna és a Pagony Kiadó közös ifjúsági előadását Scherer Péter rendezte, Jankovics Anna és Kőszegi Mária a főszereplő.