Versírói pályázatot hirdetett a Kisfaludy-emlékház

A Kisfaludy-emlékház már negyedik éve rendezte meg áprilisban a Himfy-versünnepet. Idén a pandémiás helyzetre való tekintettel versírói pályázatot hirdettek, ezzel szerettek volna tisztelegni a magyar líra alkotói és művelői előtt.

Tóth B. Zsuzsa

Az első helyezett Benkő Lajos Császár Klárától vehette át jutalmát, Oszkai Réka kerámiáját Fotó: emlékház

Amint azt Császár Klára szakmai koordinátortól megtudtuk, az emlékház vezetői egyetértenek Nyáry Krisztián író-irodalomtörténésszel, aki egyenesen azt mondja, hogy a vers érzelmi vakcina, írása és olvasása is egészen speciális idegpályákat épít ki az agyban, mindenképpen lelki immunerősítő, menedék és örömforrás is.

– Az életemnél is jobban címmel kiírt pályázatunkra 12 alkotás érkezett. Nagy öröm volt számunkra ez a szép számú részvétel. Amit azonban kicsit fájdalmasan tapasztaltunk, hogy sajnos a diákságot jelen helyzetben nem igazán tudtuk megszólítani és motiválni – mondta Császár Klára, aki Tölgyesi József egyetemi adjunktus és Kende Kata szerkesztő mellett a zsűriben foglalt helyet.

Az első helyezett Benkő Lajos Császár Klárától vehette át jutalmát, Oszkai Réka kerámiáját
Fotó: emlékház

– Majdnem mindenki életében van egy korszak, amikor verseket ír. Minden ehhez szükséges tanulmányok nélkül, csak úgy, kedvtelésből, érzelmi felindultságból vagy szellemi érdeklődésből. Bizonyos élettani korszakok tünetei is lehetnek ezek. Vannak, akik rímekbe szedik érzelmeiket, gondolataikat, hogy dallammá alakuljanak. Aztán idővel elválik, elhivatottság lesz-e belőle. Elmondhatjuk, hogy a pályázatok mindegyike nagyon igényes és szép munka volt – szögezte le Klára. A zsűri bizonyos szempontok alapján hozta meg döntését. Kereste az egyedi, különleges életérzést, amit még kevesen énekeltek meg. A gondolatot és annak szavakkal, képekkel, költői eszközökkel való kifejezését, méltányolta a szókincset, a szóképeket, alakzatokat. Kereste, hogy egy-egy benyújtott pályázatnak van-e gondolati, képi vagy formai ritmusa.

A fentiek figyelembevétele mellett a következő eredmény született. Az első helyezett Benkő Lajos Éjszakák és nappalok című költeménye, a második Kiss Márton Rendetlen című verse, harmadik a Tapit jeligével nevező pályázó A pálkövei strandon című verse lett. Különdíjat Keszthelyi Antónia A piros ruhás lány című novellája kapott.

– Köszönjük a csodaszép pályaműveket, a legjobbakat gyűjteményes kötetben publikáljuk – tette hozzá Császár Klára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában