Lenyűgözte a közönséget a világhírű kórus a Tihanyi Apátsági templomban

Lenyűgöző előadással ajándékozta meg a közönséget a 300 esztendős Moszkvai Patriarchátus Szinódusának világhírű kórusa a Tihanyi Apátsági templomban, szeptember 3-án. A kórust Alekszej Puzakov, Oroszország érdemes művésze vezette, a zenekart Mihályi Jeromos perjel köszöntötte a zsúfolásig megtelt templomban, majd külön méltatta az orosz-magyar barátságot.

Kovács Erika

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Nagy Lajos

- Bencés közösségünk számára nagyon jelentős és megtisztelő a mai esemény, fogalmazott Mihályi Jeromos. A tihanyi perjel köszöntőjében felidézte, az apátságot és az orosz ortodox egyházat már közel ezer éve összeköti az, hogy első András király, akinek nyughelye a templom királyi kriptájában található, a Kijevi Ruszban nevelkedett. Innen érkezett haza Magyarországra 1046-ban feleségével, Anasztáziával, Szent Vlagyimir nagyfejedelem unokájával, mások mellett papok és szerzetesek kíséretében. A perjel megjegyezte, a tihanyi Petra nevű barlangmonostor, melyet a helyiek Oroszkőnek is neveztek, keleti szerzetesek monostorának számított a 14. századig. A hely védőszentje Mürai Szent Miklós püspök volt, aki a Tihanyi Bencés Apátság mai címerében is szerepel.

A királyi kriptában évente több alkalommal ünnepel Szent Liturgiát a Balaton-felvidéken élő orosz közösség, Nyikolaj Kim atya vezetésével.

 

- A járványhelyzetet megelőzően egész évben nagyszámú turistacsoport érkezett hozzánk Oroszországból. Bízunk benne, hogy a Tihanyi Bencés Apátság a következő években is kiemelt helye lesz az orosz és magyar barátságnak, az egész Európát gazdagító orosz kultúrának. Szeretettel várjuk továbbra is mindazokat, akik a közösen vallott keresztény értékek alapján keresik mindazt, ami összekapcsol bennünket, hangsúlyozta Mihályi Jeromos tihanyi perjel. A köszöntő gondolatok után a kórus hatalmas siker mellett, gyönyörű előadással ajándékozta meg a közönséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában