Kerekasztal-beszélgetés Veszprémben az organikus építészet kiemelkedő alakjáról

Ha nem is egy kerek asztal körül gyűltünk össze, hanem a Hangvilla éttermének elszeparálható sarkában, a vetített képes előadások, a kötetlen beszélgetés jóval többet adott a résztvevőknek, mint egy tartalmas délutánt, vagy kinek-kinek plusz kreditpontot a kötelező továbbképzésben. 
A beszélgetés moderátora Erhardt Gábor Ybl-díjas építész volt, aki nemcsak tanítványként kapcsolódik Makovecz Imréhez, vagy életműve ápolójaként a Makovecz-alapítvány révén, de egyetemi oktatóként (a Budapesti Műszaki Egyetemen a szerves építészet tantárgy felelőse) is hordozza az örökséget. A mester (ők csak így emlegetik Makovecz Imrét) építészi életművének – ami meglehetősen rosszul dokumentált – három szakasza van; a kísérletezés, a helyhez kötődés a 80-as, 90-es években, majd az érett korszak. Az egyetem utáni első munkahelytől, a Szövtervtől tíz esztendővel ezelőtt bekövetkezett haláláig több mint fél évszázadot töltött építészettel, és bár nem minden terve, álma valósult meg, nincs az országnak olyan csücske, ahol ne találkozhatnánk a Makovecz-féle organikus építészet egy-egy szép példájával. 

Már a 60-as években, amikor eltűnt az építészet, és csak az építés maradt, tehát az előre gyártott panelek korában a mester a fa felé fordult, hogy megvalósíthassa szakmai elvét; az épület legyen kapcsolat a föld és a menny között. Ezért is élőlényszerű minden munkája, a kialakított terekben pedig nagyon jól érzi magát az ember. Épületeiben horizontális és vertikális hierarchia is megfigyelhető, a gyökereket jól látható módon a múltba helyezi, tervezési munkáiban a három­osztatú magyar ház a kiindulópont. 

Makovecz Imre alkotói géniusza abban is megnyilvánult, amilyen kapcsolatot ápolt a keze alatt felnőtt építésznemzedékekkel. Ők is elsajátították az alapelvet: folytatni kell a teremtést! Azzal hozta helyzetbe tanítványait, hogy tervezni is engedte őket, és ha a növendék terve jobban tetszett, mint a sajátja, együtt folytatták tovább a növendék munkáját. Ez az együttműködés volt jellemző a Veszprém megyei épületeknél is; a többnyire körtemetszetű tér, a különválasztott funkciók, azokon belül a léptékváltás. Így jött létre számos Makovecz-alkotás, kezdve a Koloska csárdától a devecseri lakótelepig, amelyet mintatervek alapján húztak fel a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak, de tanítványaival Csopakon, Balatonfüreden vagy Tihanyban is építettek egyedi hangulatú, tájba illeszkedő, harmonikus épületet, legyen az lakóház, szállás vagy közintézmény. Mindegyik a Makovecz-stílusból áradó jó érzéssel tölti el a nézőt, akinek eszébe sem jut azon gondolkodni, vajon hányban épülhetett. 

Az előadást követően hallgatói, építészek és szép örökségünkre fogékony laikusok konkrét eseteket sorolva adtak hangot aggodalmuknak pél­dául azért, amilyen folyamatok napjainkban zajlanak a Balaton-felvidéken. Egyetértettek abban, hogy örökségünk megóvása érdekében ott is nagyon hiányzik egy tervtanács.