Új kötettel jelentkezett

2022.07.23. 11:00

Gaál Antal: Nem hallgattam el semmit, amit fontosnak ítéltem

A Balatonfüreden élő Gaál Antal költő, publicista, egykori bencés diák és üzemmérnök tizenkét verseskötet után Szerintem… a tegnapról és a máról címmel megjelentette harmadik prózakötetét.

Kellei György

Gaál Antal

Önéletrajzot, memoárt általában befutott, neves emberek írnak. Rájuk feltételezhetően kíváncsi az olvasó. Önt mi inspirálta erre az olvasmányos, ironizáló, nárcizmust mellőző, kortörténeti munkára? 
– Sajnos nem kezdhetem azzal: azért, mert én is befutott, neves ember vagyok… Talán furcsa, amit mondok, de ez a könyv számomra is meglepetés, nem volt beütemezve. Egy szomszédom könyvselejtezése során a kezembe akadt Arthur Miller kétkötetes önéletrajza (Kanyargó időben), ami nagyon izgalmas olvasmány, eddig számomra ismeretlen világot mutat be testközelből. Lehet, hogy tudat alatt ez hatott rám, amikor „csak úgy” leültem a számítógép elé, és a klaviatúrán bepötyögtem a gépbe az első történetemet A hármas szám bűvölete címmel, amelyben arról mesélek, miként vettem meg ezt a lakást, ahol azóta is élek, és milyen módon ismerkedtem meg a feng shuival – amivel kapcsolatban az embereknek, finoman fogalmazva, meglehetősen hiányosak az ismereteik. Rendkívüli módon élveztem az írást, úgy éreztem, mintha valakinek épp elmesélném az életem egy időszakát. S mivel az ismerősöktől jó visszajelzést és biztatást kaptam, utána már tendenciózusan folytattam a munkát: gimnáziumi évek, katonaság, az autóim története, kórustagságom élményei és a vízhez való kötődésem a szabadidő és a munka vonatkozásában egyaránt. 
Az egyik eszmefuttatását 18 év feletti olvasóknak ajánlja. Flaubert-i, maupassant-i mélységű analízis egy rendkívül vonzó hölgy közelségéről. Milyen céllal írta? 
– Ez a történet eredetileg egy ismerősömnek írt levél volt. Ebben hosszan meséltem neki a fent említett személyről. Mivel bizalmas levélnek indult, nagyon őszinte és szókimondó voltam benne. Később ismét elővettem a levelet, és már némi távolságból szemlélve és újra elolvasva rájöttem, hogy sokkal több van benne, mint a puszta történet. Kibővítettem, valamelyest átdolgoztam, s végül úgy döntöttem, hogy ez is bekerülhet a könyvbe. Abban, hogy 18 éven felülieknek ajánlom, van némi irónia. 
Szerepel a kötetben egy barátnő, akinek feljegyzéseket készít, például egykori pannonhalmi tanáráról, Pászthory Valter pokoljárásáról. A hölgy élő vagy fiktív személy? 
– A hölgy létező személy, neki küldtem az előbb már említett levelet is. A történet teljes mértékben hiteles: amikor elolvasta a pannonhalmi évekről írt tapasztalataimat, valóban föltette azokat a kérdéseket, amelyekre az „utóiratban” válaszoltam. És arra gondoltam, ha benne fölmerültek ezek a kérdések, akkor nyilván mással is előfordulhat ugyanez. Ha elolvassa az írásomat, ezért azt a könyvben is kiegészítettem a neki pótlólag megírt válaszlevéllel. Egyébként nem barátnőről van szó, mert ennek a szónak van egy kis pejoratív kicsengése is: maradjunk annyiban, hogy egy kedves ismerős. 
Autók, kóruséleti viszontagságok, utazások, katonaévek, nők, szerelmek… Miért tartja megörökítésre érdemesnek ezeket a kitérőket? Mit jelentettek önnek? Van, amit elhallgatott? 
– Az első kérdésre nem biztos, hogy tudok pontos választ adni. Talán csak annyit, hogy – mint már említettem – nagyon jó volt megírni ezt a könyvet. Igaz, ez alatt szembesülnöm kellett sok mindennel, és volt olyan pillanat, amikor elgondolkodtam azon, hogy valóban folytassam-e. Mert az egyértelmű volt számomra, hogy kíméletlenül őszintének kell lennem, ebből fikarcnyit sem engedhetek. Épp ezért lett az a címe, ami (Szerintem…), mert hangsúlyozni akartam: én mindezt így éltem meg. Mások, akik szerepelnek a történetekben, lehet, hogy egészen másképp írnák meg mindezt, de úgy gondolom, ez így van rendjén. Aki olvasta Márainak Az igazi – Judit… és az utóhang című művét, az tudja, hogy miről beszélek. S még annyit: nem hallgattam el semmit, amit fontosnak ítéltem, de az nyilvánvaló, hogy sokkal többet is tudnék mesélni. 
A Dunántúli Regionális Vízművektől ment nyugdíjba. Nem fél attól, hogy a kendőzetlen vallomásaiban érintettek haragudni fognak önre? 
– Hogy valaki haragszik-e rám vagy sem, az nem rajtam múlik, ez már az ő reakciója, ő dönt róla. Szigorúan ragaszkodtam ahhoz, hogy mindent pontosan úgy írjak meg, ahogy én azt átéltem, megtapasztaltam. Ez az én valóságom. De hogy ne legyen végeláthatatlan pereskedés bármiből is, sehol nem említettem sem helyszínt, sem időpontot, mert kizárólag az események menete, a rám gyakorolt hatások a fontosak. Éppen ezért minden esetben megváltoztattam a neveket is. Pontosabban: egyetlen név valódi, a párom keresztneve; vele ezt természetesen megbeszéltem, és ő rábólintott. De hadd kérdezzek vissza, ami nem illő dolog, viszont néha szükségszerű: miből derül ki, hogy a nevezett vállalatnál dolgoztam? És ha mégsem? Soha sehol nem írok ezzel kapcsolatban konkrétumot az előbb már említett okok miatt. 

A borítót a szerző fotójának felhasználásával Pereszlényi Helga tervezte
Forrás: Kellei György

Mi a baj velem? című írásában szigorú önvizsgálatot tart. Könyvének zárófejezetében pedig jelenünk homályosodó értékrendjét, elharapódzó visszásságait sem kíméli. Van remény kedvező változásokra? 
– Ha egyetlen szóval kellene válaszolnom, azt mondanám: nincs. De ez nem ilyen egyszerű! Elsősorban azt kell(ene) tisztázni, hogy ki mit gondol kedvező változásnak. Ha egészében nézzük az emberiség sorsát, akkor kedvező változásnak tekinthetjük akár azt is, hogy jön egy komplex katasztrófa, ami olyan brutális fizikai és lelki hatással lesz az emberiségre, hogy szükségszerűen bekövetkezik egy teljes megújulás. Nagy szükség lenne rá, mert a jelen folyamatokat egyelő­re reménytelennek látom. Egyetlen példa: az emberen kívül nincs még egy olyan megátalkodott élőlény ezen a glóbuszon, amely a saját életterét gátlástalanul kihasználja, mérgezi, föléli, elpusztítja. Hosszú távon egyértelműen öngyilkos folyamat. Ez az a bizonyos Carpe Diem! szemlélet, amikor senkit nem érdekel, mi lesz holnap, lényeg az, hogy ma jól érezzem magam. Azon persze lehet vitatkozni, mennyire fontos egy faj számára, hogy mindenekfölött gondoskodjon a saját fennmaradásáról, az utódok gondozásáról – mint ahogy teszik azt például a hangyák, amelyek több millió esztendeje élnek a földön (mi ez hozzánk képest?!), és még akkor is itt lesznek, amikor mi már sehol sem leszünk – ha így folytatjuk. Azért épp őket említem, mert több könyvet is olvastam erről a témáról, és sok gyakorlati tapasztalatot is gyűjtöttem, de ezek kifejtésére itt nincs lehetőség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában