Tovább éltetik a farsangosok egykori gondűzésének elemeit

Kereplőkkel, sípokkal mentek végig sokan a bakonyi város utcáin, a farsangi felvonulással a télűzés hagyományát éltették tovább. A programok keretében a helyiek fánkot sütöttek, vásárt tartottak, zajkeltő eszközöket, hangszereket készítettek, bolondlakodalom maskarásainak örülhettek, kiszebábokat égettek el, gondjaikat ráírva azokra, így a problémáiktól mintegy megválva. Lackovits Emőke többek közt arról beszélt a rendezvény keretében megtartott előadásában, hogy a farsang máig élő elemei a korai középkorig vezethetők vissza. A vigasságnak ezt az idejét sokan az ördög ünnepének tartották, a hetekig tartó mulatozás egyházi nyomásra jobbára farsang farkára szűkült be, azaz három napos szórakozássá rövidült, de csak kevéssé szelidült. Akadtak mindig, akik elítélték az "álorcában bolondoskodást", felemelték szavukat ellene, a magukról maskarákban elfeledkezők ellen, mások megengedőbben, elismerőleg szóltak egyes szokásokról, az úgynevezett farsangosokról, például arról, hogy az atyafiak ilyenkor összefogtak, egymást barátilag felkeresték. Ennek a tavaszváró tradíciónak a közösségmegtartó ereje mindig jelentősnek számított. 

A tikverőzés alakoskodásáról – amelynek gyökereit, jellemzőit a Balaton-felvidéken, a Bakony-régióban is kutatták néprajzzal foglalkozók – azt érdemes megemlíteni a zirci tájékoztatásban elhangzottak alapján, hogy tulajdonképpen egy a céhes időkből eredeztethető ügyességi próba, s megvannak jellegzetes alakjai, például a szalmával kitömött nadrágú török, a kosaras, aki az adományokat gyűjtötte, s többek közt a borbélynak öltözők, a nótások. A járókelők, a házaknál a vonulókat fogadók bekormozása ilyenkor termékenyvarázslásnak tekinthető, az egészség megőrzését szolgálta – gondolták egykor.