2023.04.07. 16:00
Lélektől lélekig hatodszor
A VI. Lélektől lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját április 20. és 23. között rendezi meg a Veszprémi Petőfi Színház.
A Petőfifi Akadémia műsora egy korábbi fesztiválmegnyitón
Fotó: Pesthy Márton/Napló-archív
Nemzetközi társulatok, budapesti sikerelőadások, ősbemutatók, könnyűzenei program, szűrővizsgálatok várják az érdeklődőket négy napon át, amely alatt zenével, színházzal, tánccal töltődhet a lélek. A dísztérre kihelyezett faházban és sátorban lesz lehetőség bőrgyógyászati, diabétesz- és emlőszűrő vizsgálatokat igénybe venni.
Az első napon tartják meg a Léleknyitogató Ceremóniát. Táncosok lépnek fel, klippremierre kerül sor. A társulat kapcsolódott az Otthonra találni a művészetben kezdeményezéshez, ami hajléktalanokat és hátrányos szociális helyzetben lévőket gyógyít művészettel, és melynek keretében gyönyörű művek készülnek, amiket a fesztivál ideje alatt az előcsarnokban tekinthetnek meg az érdeklődők. Több érdekes színházi produkciót szintén meg lehet nézni, beszélgetéseket lehet meghallgatni. Foglalkoznak ezek az előítélettel, az állapotainkból következő kihívásokkal, az online és az iskolai zaklatással, a dadogással. Olyan helyzeteket élhetünk át művészi eszközök hatására, amelyek révén könnyebb belehelyezkedni mások érzelmeibe. Szó lesz az autizmusról, a kiközösítésről és a befogadásról, a skizofréniáról, testünk elfogadásáról. Minden programelem után szakmai, a nézőkkel és a közreműködőkkel közös feldolgozó beszélgetést tartanak az alkotókkal, mentálhigiénés szakember vezetésével.
A fesztiválon számos ingyenes programmal várják a közönséget, de vannak, amelyek jegykötelesek vagy regisztrációhoz kötöttek.