Nagyon erős Klasszerdát zárt a Veszprémi Egyetemi Napok

2023.04.27. 19:00

Idősek és fiatalok együtt ropták

Immár hagyománnyá vált, hogy a Veszprémi Egyetemi Napok első „igazi” bulizós napját a retró hangulat uralja. Idén sem volt ez másként, hiszen a Klasszerda keretében együtt tombolhattak idősek és fiatalok a Groovehouse-ra, Csordás Tibire vagy Krisz Rudira is.

Horváth Virág

Forrás: Pesthy Márton

Meglepő, de egyben szívmelengető érzés is azt látni, ahogyan az oktatók, tudományos pályán dolgozó, ügyintéző vagy egyéb beosztásban lévő egyetemi munkatársak együtt csápoltak a fiatalokkal az Ámokfutók koncertjén. Valószínűleg a mostani egyetemisták még nem éltek, amikor Kozsó határozta meg a magyar popipart, de ez szemernyit sem befolyásolta a jó hangulatot és a közös éneklést. 

A VEN szervezői és a csapatok igazán kitettek magukért a 2023-as, jubileumi VEN-en, hiszen már napközben is hatalmas a nyüzsgés a fesztivál területén. A hagyományos programok, mint az inverz egyetem vagy az alkohol tanszék ismét rengeteg fiatalt kicsábított a felső kampuszon felállított rendezvénysátorba. Emellett az EKF, a Pannon Egyetem Könyvtár és Tudásközpont, de még az EFOTT is különböző szórakozási lehetőségekkel, játékokkal és értékes nyereményekkel várja a kitelepült helyszíneiken a látogatókat. 

Pénteken következik a legizgalmasabb pillanat, hiszen a gálán megtudhatjuk, melyik csapat lett a győztes, ki veheti át a diákrektori címet, és uralkodhat két éven keresztül. A nagy hír után a bulizás is könnyebb szívvel telik majd, ami rá is fér a csapatokra, ha igazán át akarják élni a 4S Street vagy Majka koncertjét. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában