Kultúra

2023.04.05. 17:00

Párbeszéd kortárs és hagyományos művészet között

A Művészetek Háza Veszprém és Márkó Község Önkormányzatának együttműködésében nagyobb szabású programsorozat valósul meg idén Márkón Sonnenstrahlen-Napsugarak Pajta Program néven. Erről tartottak sajtótájékoztatót április 4-én a vármegyeszékhely kulturális intézményében, ahol az érintett felelősök tájékoztattak a lehetőségben rejlő, mindkét település számára hasznos motivációról.

Benkő Péter

A sajtótájékoztató résztvevői: Grászli Bernadett, Hartmann Antal, Nagy Krisztián, Benkő Gabriella, Dohnál Szonja Fotó: Benkő Péter

Márkó önkormányzata másodszorra is sikeresen pályázott a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt keretében meghirdetett pajta programra. Grászli Bernadett, a sajtótájékoztatónak helyet adó intézmény igazgatójának köszöntője után az eseménysorozat célját Nagy Krisztián EKF-projektmenedzser ismertette, elmondva, hogy állandó kulturális közeget kívánnak biztosítani a régió legrejtettebb részeiben is. Rámutatott, Márkó és Veszprém kapcsolódása, a saját maguktól kialakuló helyi és vármegyeszékhelyi együttműködés egyrészt sajátos, viszont jó lehetőséget ad a közösségeknek az egymással való találkozásra.

Hartmann Antal polgármester az igencsak felkészült márkói kulturális csoportok számára lát nagy lehetőséget a projektben. Benkő Gabriella közművelődési szakember a település helyi közösségeinek tavalyi fellendítésére utalt, hozzátéve, a sikeres rendezvényeket a települések összekapcsolásának különleges ötlete követte ezen a vonalon, melynek hozománya a program. Dohnál Szonja, a Művészetek Háza galériavezetője ismertette a márkói helyi együttesekkel közösen összeállított idei műsorokat, hozzátéve, ezekről igyekeznek majd részletesen is beszámolni.

Fotós: Benkő Péter

A sajtótájékoztatón egyébként megtudtuk, a nagy hagyományokkal rendelkező település életében kiemelt szerepet játszik a színjátszás, a néptánc, az ének, valamint a vallás. Ezekkel a közösségekkel, művészeti csoportokkal kooperációban, a helyi kulturális intézmények helyiségeit kihasználva szeretnék a márkóiak településük lakói számára bemutatni a különböző művészeti ágak közötti kapcsolódási pontokat, valamint azt, hogy a kortárs művészet, a grafika, a fotó, a festmény és a textil több szálon kapcsolódhat és párbeszédben állhat Márkó sváb és magyar hagyományaival.

A programsorozat megvalósítása önkormányzati, civil és egyházi szervezetek összefogásával jön létre, alkalmat teremtve a falusi életmód újbóli felfedezésére. Nyit a modern művészetek felé, összekötve őket a helyi közösségekkel – ebben lelt a település jó partnerre a Művészetek Háza Veszprém intézményében.

Sonnenstrahlen-Napsugarak Pajta Program eseményei Márkón

Április 15-én, szombaton 15 órától Párbeszédek – Szilvásy Nándor kiállításmegnyitója a márkói Szent Márk Házban, a Petőfi utca 21. alatt.

Június 17-én, szombaton 9-15 óráig Párbeszédek – Kortárs textilművészet – kiállításmegnyitó az Orsetti Péter Kulturális Központban, Kálvária u. 6.

Szeptember 30-án Párbeszédek – Gáspár Gábor kiállítása az Orsetti Péter Kulturális Központban

December 3-án Párbeszédek – Somogyi Győző kiállítása és Adventi Koncert a Szent Rita Ház és Szent Márk Templomban, a Padányi Biró Márton tér 2. szám alatt. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában