Sosem volt még ilyen izgalmas beszállni egy liftbe

Az emeletre vezető úton rögtön be is kerültünk a kiállítás készítői közé – tudniillik egy műalkotás-kezdeményen taposva a folyamat részeivé váltunk. Avagy lehet, hogy már most is műalkotás, tehát valami értékesen tipródtunk, míg a lassú lift felvitt a másodikra? De lehet, hogy csak onnantól lesz értékes, ha „felkaparódik”? Rontott nyelv, rontott forma, rontott kép, rontott világ: el is érkeztünk egy művészeti univerzumba, amit Géczi János aprólékosan, hosszú évtizedek alatt épített fel. És jól éreztük magunkat benne.

A megnyitón Herth Viktória művészettörténész köszöntötte a művészt és a nézőket, majd Áfra János osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, azután Géczi János kivetülése mesélt a művész ars poétikájáról, miközben a valóságos Géczi János nyilván más utakat futott be, mint kivetített képmása.

Áfra János költő, kritikus a köszöntőjében mesélt a művész biológusi pályakezdéséről, majd arról, hogyan fordult át a természet és a világ csodálata annak leképezésévé a művészetben. Eloszlatta azon kételyeket is, miszerint a dekollázs nem lenne elismert művészeti eljárás.

A dekollázs talált anyagból, az utcai plakátok rétegzéséből, megmunkálásából, kapirgálásából, átalakításából, visszaszaggatásából, a pusztulásból építkező falfestésszerű műfaj. E műfaj francia klasszikusa, Jacques Villeglé megfogalmazásában: „a tépkedés révén minden reklám, propaganda, a civilizációnak ez a sűrített változata került a boldog olvashatatlanság birodalmába”.

Géczi Jánost a költészet felől érkezve kezdte foglalkoztatni a tömegesen gyártott szövegek és képek elénkszórásának, sodródásának, átalakulásának, pusztulásának esztétikuma, az esetlegességek mélyén rejtőző jelentések felvillanása. A jelenkori civilizáció sajátos tömegkép/szöveg élményei vezették felfedezőutakra – újságlapok, fénymásolatok átalakítása után most már hosszabb ideje az óriásplakátok megmunkálása felé.

„Aki plakátokat hasogat, nemcsak képzetrendszert rombol, hanem régészeti munkát is végez. S hol a tektonikusan egymásra vetett kőzetrétegekhez hasonló papírzónák tárulnak fel, amelyek a cellulóz és a ragasztóanyag természetéről nyújtanak kisilabizálható megállapításokat, hol a megroncsolt, a megsemmisülés határára esett képi és nyelvi jeleink együttese tűnik elő, amit sem látványában, sem értelmében nem irányítanak már a plakátkészítők eredeti szándékai” – értelmezi munkáit Géczi János.

A kiállítás kurátora Bán András művészettörténész, a tárlat megtekinthető május 14-ig.